Index Vakbarát Hírportál

7 hónap alatt sikerült helyreállítani az elromlott netkapcsolatot

2016. március 2., szerda 19:11

Tavaly nyáron egy aknatűz kiütötte a Verizon nevű amerikai internetszolgáltató DSL internet- és telefonszolgáltatását a New York-i, harlemi East 127-es utcában. A szolgáltató múlt hét pénteken, hét hónappal a hiba után tudta csak helyreállítani a szolgáltatást. Ha ez nem lenne elég, az épületben eleve nem elérhető a szolgáltató kábeles megoldása, a FiOS, annak ellenére, hogy a Verizon megegyezettt New York Cityvel, hogy 2014 júniusára minden házba bevezetik.  

A DSL szolgáltatás magyar, de még amerikai szemmel is eléggé lassú, ha egyáltalán működik: 0,5-3 megabit per másodperces sebességre képes. A kimaradás óta a Verge-nek nyilatkozó lakók folyamatosan kártérítést kaptak a Verizontól, és a Time Warner Cable-t használták eredeti előfizetésük helyett, ami gyorsabb, mint a DSL, viszont nem annyira, mint a FiOS lenne.

A Verizon szerint azért nem tudnak gyorsabb netet kiépíteni, mert a „a tulajdonos és a szomszédok hozzájárulása is kell ehhez”, amivel eddig nem jártak sikerrel. A gond csak az, hogy a tulajdonos maga a szenvedő alany, és nem gondolja, hogy ne válaszolt volna a szolgáltató megkeresésére.

Rovatok