Index Vakbarát Hírportál

Műholdakat javító műholdakat fejlesztenek

2016. március 8., kedd 13:41

Az amerikai Orbital ATK azt reméli, hogy hat-nyolc héten belül aláírják az első olyan szerződést, amelynél az űrben teljesülne a szolgáltatás. Vagyis ott, helyben javítanák meg a műholdakat, hogy pályán tartsák azokat.

Tom Wilson, a cég alelnöke azt mondta, hogy több tíz millió dollárt költöttek már a technológia kifejlesztésére, amellyel a Föld körüli pályán lévő műholdakra tudnának kapcsolódni és ott megjavítani esetleges hibáikat.

Azt azonban nem árulta el, hogy kivel kötnék az említett szerződést. Elég sok lehet a jelentkező, mert becsléseik szerint évente nagyjából hetven műhold szorulna rá kisebb-nagyobb javításokra. 

Az Orbital 2018-ra bocsátaná fel azt a műholdat, amely a többi műhold élettartamát tudná megnövelni. Az első ügyfelüket a következő évben, 2019-ben tudnák kiszolgálni. Összesen tíz ilyen műholdat szeretnének majd működtetni. Úgy tervezik ezeket, hogy 15-20 évig is működőképeske maradjanak és nagyjából 10-15 alkalommal tudjanak dokkolni más műholdakhoz.

Sok műholdnál az a legnagyobb baj, hogy kifogynak az üzemanyagból, ezeken viszonylag egyszerű lenne segíteni. Hét-nyolc éven belül akár üzemanyagot is át tudnának tölteni ezekbe a műholdakba.

Az ATK már 2009-től ezzel a problémával foglalkozik, a projekt akkor kapott új lökést, amikor másfél évvel ezelőtt egyesültek az Orbitallal.

Rovatok