Index Vakbarát Hírportál

A BMW elindítaná az európai Ubert

2016. március 14., hétfő 16:42

Saját fuvarmegosztó szolgáltatást tervez indítani a BMW. Az "európai Uber" hírét az autógyár mobilitási szolgáltatások fejlesztéséért felelős igazgatója, Peter Schwarzenbauer jelentette be a Spiegel Online-nak adott interjúban – írja az MTI.

A carsharing (autómegosztás) a járművek közös, megosztott használatát, a ridesharing (fuvarmegosztás) pedig fizető utasok alkalomszerű felvételét jelenti egy-egy útszakaszra. A fuvarmegosztás az egyik leggyorsabban növekvő szegmense a szolgáltatások digitalizációjával megjelent új, közösségi megosztáson alapuló gazdasági ágnak, a sharing economynak. Az Egyesült Államokban a fuvarmegosztó piacot az Uber, Kínában pedig a Didi Kuaidi vezeti. 

Európa számos országában – például nálunk Magyarországon is – jogi úton gáncsolták el az Ubert, Schwarzenbauer szerint azért, mert "itt másként mennek a dolgok", mint Amerikában, és jórészt a Szilícium-völgyre jellemző "cowboy-mentalitásnak" is köszönhető, hogy az Uber nem igazán tudta megvetni a lábát a kontinensen.

Az, ahogy Amerikában elkezdünk csinálni valamit, ami nem tilos, majd a kész tényeket hivatalosan is elfogadtatjuk, az Európában nem megy

– mondta Schwarzenbauer. Szerinte sikeres fuvarmegosztó szolgáltatást csak az érintett szereplők beleegyezésével lehet indítani Európában. A BMW ezért a Sixt bérautóvállalattal közösen üzemeltetett DriveNow autómegosztó szolgáltatására építve akarja létrehozni a saját fuvarmegosztó szolgáltatását.

Európai értelemben vett fuvarmegosztás

Az egyik elképzelés az, hogy a DriveNow flottájának kihasználatlan járműveit lehetne kibérelni fuvarmegosztó szolgáltatásokhoz, például diákmunka keretében. A DriveNow elsősorban munkanapokon és munkaidőben használt flottája ugyanis esténként és hétvégenként rendszerint kihasználatlanul áll.

Egy fuvarmegosztó szolgáltatás működtetéséhez azonban a BMW-nek minden bizonnyal szüksége lesz még egy további partnerre is a szükséges szoftver kifejlesztéséhez és karbantartásához. Ilyen lehet például a hamburgi WunderCar, amelyik Prágában, Budapesten, Varsóban és Isztambulban már el is indította a maga fuvarmegosztó szolgáltatását.

Tavaly már voltak arról hírek, hogy a BMW részesedést próbált vásárolni a WunderCarban, de ebből végül nem lett semmi. A Manager Magazin tavaly júniusi beszámolója szerint viszont meg nem nevezett nagyságú részesedést vásárolt magának a WunderCarban a Sixt tulajdonosának egyik fia, Konstantin Sixt.

Rovatok