Index Vakbarát Hírportál

IBM Watson kitalálja, mi van a képen

2016. március 21., hétfő 10:36

Az IBM Watson nevű számítógépéről már korábban bejelentették, hogy képfelismerő szoftvert kapott és viszonylag nagy százalékban el is találja, hogy mi látható a fotókon. Most azonban ki is lehet próbálni, hogy mennyire ügyes.

Ezen az oldalon fel lehet tölteni a saját képeket csak egy fotó url-jét is megadhatjuk. Elsőre egy viszonylag könnyű feladat elé állítottuk, Barack Obamát mutattuk meg neki, ahogy Brian Mostellerrel egy dokumentumot vizsgálnak. Watson 75 százalékosra mondta, hogy valószínűleg valami ünnepségen készült a kép, 67 százalékra veszi, hogy emberek vannak rajta és 69 százalék, hogy beltéri a fotó.

Másodszorra már nehezítettünk, nem is fotót mutattunk neki, hanem egyik cikkünkhöz tartozó festményt, amelyen Galilei szerepel. A képen lévő földgömb miatt 76 százalékosra mondta, hogy egy diszkóban készült a kép, ahol 66 százalék, hogy valaki előad valamit, esetleg 65 százalék, hogy ég valami.

Tanítani is lehet Watsont, ehhez viszonylag sok képet kell feltölteni és mindegyikről megmondani, hogy mi van rajta vagy kijavítani, ha rosszul tippel. Nagyjából ötven kép után már nő a pontossága és idővel még jobb lesz a találati arány.

Rovatok