Index Vakbarát Hírportál

Így reagált az internet a terrorra

2016. március 22., kedd 15:16

Ahogy az lenni szokott, az emberek a közösségi oldalakon fejezik ki részvétüket, megdöbbenésüket, érzéseiket a brüsszeli terrortámadással kapcsolatban. A robbantások utáni órákban sokszor akadozott a belga mobilszolgáltatók hálózata, annyian próbálták elérni rokonaikat, ismerőseiket. 

Mint a párizsi merényletek után, a legtöbben most is a Facebookon jelentkeztek be, tudatva ismerőseikkel, hogy jól vannak. A közösségi oldal most is bekapcsolta a Facebook Safety Check nevű szolgáltatását, amellyel a Brüsszelben tartózkodók egy kattintással jelezhetik, hogy jól vannak. A Facebook ezt a funkciót a tavaly novemberi párizsi merényletek előtt csak természeti katasztrófáknál használta; akkor döntöttek először úgy, hogy sok embert érintő terrortámadásoknál is bekapcsolják, könnyebbé téve a kommunikációt. Párizsban több millióan használták ezt, Brüsszelből még nincsenek adatok erről.

A felhasználók most is a Twittert használták elsődleges hírforrásként, nagyon sok kép a robbantások helyszínéről itt jelent meg először. Sokszor megelőzve a hivatalos médiát, még a hivatalos megerősítés előtt szivárogtak itt a hírek. Az Európai Parlament tagjai, személyzete, Brüsszelben tartózkodó diplomaták is itt osztották meg élményeiket azokról a pillanatokról, amikor a robbantások történtek.

A felhasználók egy idő után elkezdték használni a #JeSuisBrussels hashtaget. A #JeSuis hashtag először a Chalie Hebdo elleni támadáskor került a köztudatba, akkor így fejezték ki együttérzésüket a közösségi oldalakat használók. Most a felhasználók hasonló jelentéssel posztolják ezt a hashtaget. Emellett a Pray for Belgium és a Pray for Brussels szlogenek is megjelentek a Twitteren. Több tízezer ilyen üzenetet küldtek a robbantások utáni órákban.

Ce soir, @LaTourEiffel sera illuminée aux couleurs de la Belgique.

Paris est solidaire de #Bruxelles. #NousSommesUnis

— Paris (@Paris) March 22, 2016

A Twitteren többen megváltoztatták profilképüket is a belga zászlóra, többek között Párizs hivatalos csatornája és a Le Monde napilap is. Ezenkívül @Paris még azt is megüzente, hogy az Eiffel-torony ma a belga zászló színeivel fog világítani.

Azonnal megjelentek a szolidaritást kifejező képek is. Legtöbbször a Le Monde újság karikaturistájának, Plantunak a rajzát osztják meg, amely egyértelműen a párizsi merényletekhez kapcsolja a brüsszeli merényleteket is. Több másik, sokat osztott képen a népszerű belga képregényhős, Tintin is a merényletekben meghaltakat siratja. Egy másik képen a híres pisiló kisfiú szerepel békéért kiáltva. Flamandul a Manneken pist, vagyis pisilő kisfiút változtatták meg Manneken peace feliratra, ami kiejtve majdnem ugyanúgy hangzik. Olyan változata is van a pisilő kisfiúnak, ahogy éppen lepisili a terroristák bombáját.

A brüsszeliek megnyitják otthonaikat azoknak, akik nem jutottak haza, vagy nem tudnak hova menni az egész város lezárása miatt. Ezt az #OpenHouse vagy #IkWilHelpen hashtaggel jelzik Twitteren és más közösségi oldalakon. A #brusselslift hashtaggel pedig azt ajánlják fel, hogy hazaviszik a munkahelyükön rekedteket az autóval rendelkezők.

Rovatok