Index Vakbarát Hírportál

Valamit kavar a Microsoft a Yahoo körül

2016. március 29., kedd 08:41

A Microsoft vezetői olyan cégekkel vannak kapcsolatban, amelyek terveznek licitálni a Yahoo-ra. A hírek szerint a Microsoft hajlandó lenne komoly összegeket kölcsönadni a leendő vásárlóknak.

Ugyanakkor a Microsoft nem mondott semmi olyat, hogy meg akarná venni a Yahoo-t. Valószínűleg inkább arról van szó, hogy jóban szeretne lenni a lehetséges vevőkkel. Nem véletlen ez, hiszen a két cégnek szoros kapcsolatai vannak például a keresők piacán.

Nem mindig volt azonban jó a kapcsolat, 2008-ban a Microsoft ellenségesnek számító felvásárlási ajánlatot tett a Yahoo-nak, amelyet az elutasított. Steve Ballmer akkori vezérigazgató 31 dollárt ajánlott részvényenként, 45 milliárdra becsülve ezzel a cég értékét.

Azóta a két cég kapcsolata sokat javult. Bár voltak feszültségek, amikor Marissa Mayer, a Yahoo vezére megpróbált kivenni néhány pontot a keresős megállapodásból. Még jogi útra is terelte az ügyet, de nem járt sikerrel. Újratárgyalták a Microsofttal a kérdéskört, majd később a Google-lal is kötött egy megállapodást ugyanebben a témában.

A Yahoo piaci értéke most 32,5 milliárd dollár körül van, de ebbe beletartoznak az ázsiai részleg részvényei is. Miután lezárta az ügyletet a kínai Alibabával (évekig tartó huzavona után a Yahoo eladta az Alibabában lévő részvényeit) és rendeződtek a Yahoo Japan körüli részvényügyletek is, a főüzletág most 6-8 milliárd dollárt érhet.

A Yahoo februárban jelentette be, hogy eladná fő üzletágát és várja a liciteket erre. Egyes források szerint tízmilliárdot szeretnének kapni a főüzletágért. A cég egyre nagyobb nyomás alatt van a befektetők részéről, hogy adják el a főüzletágat. Inkább mint kettéosztani a céget a Yahoo Japan és az Alibaba között.

A Yahoo egyik nagy befektetője, a Starboard Value a napokban aktivizálta magát, ők már régóta próbálnak változásokat kieszközölni a cégnék. Most szeretné a Yahoo teljes menedzsmentjét eltávolítani a cég éléről. A Starboard közölte, hogy 9 saját emberét fogja jelölni igazgatósági pozíciókba.

A cég vezérigazgatója, Marissa Mayer azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy megvizsgálják a beérkező ajánlatokat, de maradnak az eredeti terveknél.

Rovatok