Index Vakbarát Hírportál

40 ezer forint lesz az okosrizsfőző

2016. március 30., szerda 11:21

A kínai Xiaomi felokosított valamit, amire nagyon sokan várhatnak, akik főztek már életükben rizst. Igen, a rizsfőzőt, így már létező termék okosrizsfőző. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az okostelefonokat gyártó cégnek van már légtisztítója, vízlágyítója, vérnyomásmérője és segwayje is, ezek ráadásul mind okosak, okstelefonról irányíthatóak. Az ázsiai piacon viszont a rizsfőző alapvető dolog, ezért rengetegen várták már (Japánban már kapható ilyen, viszont a Xiaomi szerint drágán, a saját termékükhöz képest négyszeres áron).

A termék fontosságát jól mutatja, hogy maga a CEO, Lei Jun jelentette be: teljes nevén a Mi Induction Heating Pressure Rice Cooker okostelefonhoz kapcsolódik, így könnyebb vele főzni. A felhasználók beszkennelhetik a rizs csomagolását, ebből kiderül a típusa és a származása, az okosfőző pedig ehhez igazítja a fűtést, hogy a legjobbat hozza ki a rizsből. Egyelőre 200 különböző márkájú rizst támogat, a cég ígérete szerint a lista bővülni fog. 

Bár a megoldást a Xiaomi árulja, a gyártó egy másik cég, a Chun Mi. A géppel ráadásul nemcsak rizst lehet főzni, hanem bármi mást, amit nyomás alatt szoktak melegíteni. A főző április hattól kapható Kínában nagyjából 41 ezer forintért. A nemzetközi terjeszkedésről egyelőre nem volt szó.

Rovatok