Index Vakbarát Hírportál

Emberszabású robotot épített a Hitachi

2016. április 11., hétfő 16:08

A japán Hitachi bemutatott egy új, saját humanoid segédrobotot. Az EMIEW3 olyan, mint a 2014-ben bemutatott Pepper, vagyis gyakorlatilag egy cuki és automatizált vevőszolgálati munkatárs, de bizonyos fizikai feladatokat ügyesebben old meg. Jóval gyorsabban mozog, mint a vetélytárs, fel tud állni, ha elesik, és zajos utcai környezetben is érti, amit mondanak neki – vagyis ideális turisták istápolására, pláne, hogy menet közben gond nélkül vált nyelvet is, ha kell. Ezen kívül érzékeli azt is, ha valaki segítséget kér a közelben, és magától odamegy hozzá. Hátránya viszont, hogy nincs rajta kijelző, amelyen Pepper mindenféle információt meg tud jeleníteni.

Emberszabású robotot épített a Hitachi

Minderre viszont még várni kell, forgalomba csak 2018 körül fog kerülni. Akkor viszont a Hitachi tervei szerint Japánon kívül is lehet majd kapni, ami sokat segíthet az elterjedésében, mert egyelőre hajlamosak vagyunk a hétköznapokban használt robotokat valami obskúrus távol-keleti különcségnek tekinteni. Valójában persze nyugaton is egyre inkább robotokkal vagyunk körülvéve, cask ezek általában nem humanoidok, és kevésbé látványosak.

Az ilyen típusú, többé-kevésbé emberszabású asszisztensekről azért érdemes tudni, hogy nem tőlük kell – ha egyáltalán kell – félni, amikor a gépek lázadásáról és a mesterséges intelligencia esetleges világhódító törekvéseiről van szó. A humanoid robotokat ma is sok helyen használják, főleg a Távol-Keleten, és kedvesek-aranyosak, de főleg egyszerűbb feladatokra, például turisták vagy vásárlók útbaigazítására alkalmasak.

Rovatok