Index Vakbarát Hírportál

Az Intel is kinyírná a fülhallgató dugóját

2016. április 27., szerda 11:59

A 3,5 milliméteres fülhallgató-csatlakozó (jack) az egyik legrégebben velünk élő technikai megoldás. A pletykák szerint az Apple is megszabadulna tőle, és most az Intel is beállt a sorba: a LeEco gyorsan növekvő, milliárd dolláros forgalmú kínai techcég mellett ez az amerikai is kihasználná az új USB-C-szabvány előnyeit.

A LeEco nemrég mutatta be új telefonjait, ezeken már nincsenek 3,5 mm-es csatlakozók, a töltés, az adatforgalom és a hangátvitel is az USB-n működik. Az Intel a sencseni fejlesztői fórumán jelentette be, hogy „eltávolítja a 3,5 mm-es audio jacket az audioforrásokról”.

Mi a baj vele? Analóg, egy dologra használható, olyan digitális eszközökön, amiket ma már több funkcióra használunk. Az USB-C viszont digitális, jobb hangminőséget hozhat, integrálható, sőt, a fülbe bedugott eszközök akár egészségügyi adatokat is rögzíthetnek, mivel adatforgalom is működik a kapcsolaton.

Az Iphone 7-tel elterjedt pletykáknál még úgy tűnt, az Apple csak a szokásos, „mi mindenben különbözünk, nagyot húzunk” körét futja, hogy aztán lehessen még több Lightning-csatlakozót eladni. A nagy gyártók beállásával azonban elindult az usb-s audioszabvány fejlesztése, hosszú távon mindenképpen ez lesz a jövő.

Rovatok