Index Vakbarát Hírportál

Bemutatkozott Siri és Cortana fő riválisa

2016. május 10., kedd 09:25

Meglepően részletes kérdésekre tud válaszolni a hangvezérelt Viv asszisztens, az Apple Siri és a Microsoft Cortana jövendőbeli nagy riválisa. A mesterséges intelligenciára épülő rendszert Dag Kittlaus mutatta be a TechCrunch Disrupt konferencián, és olyan kérdésekkel próbálta megizzasztani, hogy

70 Fahrenheitnél melegebb lesz-e a Golden Gate híd közelében holnapután, délután 5 körül?

A Viv az élő demóban készségesen válaszolt mindenre, és amikor Kittlaus szóban megkérte, hogy utaljon már el 20 dollárt az egyik ismerősének, az asszisztens ezt is el tudta intézni. A Viv egyik fő előnye Kittlaus szerint az lesz, hogy rengeteg különféle alkalmazással lehet majd összekapcsolni. 

Dag Kittlausnak ezt nyugodtan el is hihetjük, mert a Stanford Egyetem kutatójaként ő rakta össze azt a technológiát, amit 2007-ben a Siri megalapításakor felhasznált. A Siri is eredetileg több tucat szolgáltatással működött, de amikor az Apple megvette 200 millió dollárért, az iOS lett a technológia egyetlen felhasználási területe.

Kittlaus négy éven át teljes titokban dolgozott a Viven, és csak tavaly kezdett befektetőkkel tárgyalni. Az Iconiq Capital meg is kínálta 12,5 millió dollárral, és ebben a vállalatban olyan híres befektetők pénze van, mint például Mark Zuckerberg, Jack Dorsey, Dustin Moskovitz, Reid Hoffman és Sheryl Sandberg.

A Viv valamikor idén jelenik meg, azt viszont még nem tudni, hogy milyen termékben és melyik platformon. Már az a hír is felröppent, hogy a Google és a Facebook is bejelentkezett vevőként.

Rovatok