Index Vakbarát Hírportál

Didibe még senki nem fektetett annyit, mint most az Apple

2016. május 13., péntek 10:58

Óriási összeget, egymilliárd dollárt fektet az Apple a Didi Chuxing nevű kínai cégbe, amely az ország legnagyobb közösségi taxiszolgáltatója. Írhatnánk, hogy az Uber helyi riválisa, de valójában a világszerte piacvezető amerikai cég labdába se rúghat Kínában: a korábban Didi Kuaidi néven futó cégé a kínai piac 87 százaléka.

Tim Cook Apple-vezér szerint amellett, hogy természetesen a befektetés erős anyagi megtérülésében is bíznak, stratégiai okai is vannak a lépésnek. A cég a nyugati vállalatok számára hagyományosan nehezen bevehető kínai piac alaposabb megismerésére törekszik. Rendkívül fontos piac számukra Kína, bár az utóbbi időben visszaestek az ottani eladásaik, és a szolgáltatásaikat bezárató kormánnyal is épp mostanában gyűlt meg a bajuk.

Az is közrejátszhat az Apple döntésében, hogy potenciális piacot szerezhetnek az okosautós Carplay rendeszerüknek, illetve mivel egyre vehemensebben készülnek a belépésre az önvezető autók piacára, akár ezen a téren is együttműködhetnek a Didi Chuxinggal – hasonlóan ahhoz, ahogy korábbi hírek szerint az Uber és a Tesla is közös önvezető flottát tervez.

A négy éve alapított Didi Chuxing közleménye szerint ez a történetük legnagyobb egyszeri befektetése, ami persze nem nagy meglepetés. Ugyanakkor hatalmas cégről van szó, amely több mint 11 millió napi utat bonyolít le, és a platformját 14 millió sofőr használja. Az eddigi befektetőik között van az ország két techóriása is, a Tencent (a kínai Facebook) és az Alibaba (a kínai Ebay).

Rovatok