Index Vakbarát Hírportál

Egy rakás új Snowden-fájlt hoztak nyilvánosságra

2016. május 17., kedd 10:10

Az Intercept nevű amerikai lap vasárnap megnyitotta az eddig feldolgozatlan Snowden-archívumot, vagyis azokat a belső dokumentumokat, amelyeket Edward Snowden szivárogtatott ki még 2013-ban, és az NSA nevű amerikai hírszerző hatóság aggályos működésébe engednek betekintést. A lap folyamatosan fogja publikálni a még rendelkezésükre álló fájlokat.

Az új iratok a SIDtoday egyes számait tartalmazzák. Ez volt az NSA belső hírlevele, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után több mint egy évtizeden át futott. Az Intercept kisebb csomagokban fogja kiadni a hozzájuk eljutott számokat, első körben a legrégebbi, 2003-as számokból publikáltak 166 dokumentumot. Ezzel elérhetővé teszik az iratokat más újságíróknak és kutatóknak is, hogy bárki szabadon átnézhesse, és megírhassa, ha talán valami fontosat. A világ számos országából kerestek meg közvetlenül is lapokat és újságírókat, hogy közösen dolgozhassanak a feltáráson.

Emellett a lap saját újságírói is folyamatosan feldolgozzák a dokumentumokat, és minden újabb adaggal az általuk talált fontos sztorikat is megírják, hogy – Snowden egyik eredeti feltételének megfelelően – minden nyilvánosságra hozott irat rögtön kontextusba és egyúttal emészthető formába is kerüljön. Az első adaggal érkező cikkeikben

Az Intercept szerkesztősége alaposan előkészítette magukat a dokumentumokat is a kiadás előtt: egyrészt kihúzták a sztorik szempontjából lényegtelen neveket, mert annak idején Snowden másik feltétele volt a vétlen munkatársak védelme. Másrészt lehetőséget biztosítottak az NSA-nek, hogy a publikálás előtt véleményezze a dokumentumokat és esetleges további kihúzásokat javasoljon ugyanezen az elven. Olyan iratokat pedig nem is fognak nyilvánosságra hozni, amelyek sérthetik ártatlan emberek magánszféráját vagy személyiségi jogait. (Ilyen például a magánszemélyek NSA által lehallgatott kommunikációja).

A bejelentésről szóló cikket  Glenn Greenwald főszerkesztő írta. Ő az az újságíró, aki 2013-ban kirobbantotta a Snowden-botrányt a Guardiannal, majd később megalapította az Intercept nevű lapot, amely kifejezetten ilyen típusú ügyekre szakosodott.

Az archívum eddig nyilvánosságra hozott dokumentumai ide kattintva hozzáférhetők.

(Borítókép: A berlini amerikai nagykövetség épületére vetített kép 2014. július 19-én. Fotó: AFP / DPA)
 

Rovatok