Az első Orbán-kormány 2001-ben mindenkit meglepett, amikor úgy döntött, hogy 14 svéd Gripen repülőt lízingel.  A vadászgépeket most már tíz éve használja a Magyar Légierő, amikkel 2015 májusáig semmi baj nem volt, akkor azonban három héten belül két komoly baleset is történt velük. Azóta is többször felmerült, hogy vajon jó vásárt csináltunk-e a Gripenekkel, amikre súlyos tízmilliárdokat költöttünk - bár a kicsi, könnyen és viszonylag olcsón fenntartható gépek sok szempontból megfelelnek a légierő igényeinek. De elég korszerűek-e ma is? A vadászgépek egyes típusai kisebb átalakításokkal évtizedekig is szolgálnak, a Gripen most bemutatta az új gépét - ha a magyar honvédség kitart a svéd gyártó mellett, alighanem ezekkel cseréli vagy bővíti a mostani flottát. 

Kilencévnyi legó

A Gripen E arra kell, hogy Svédországnak legyen egy jó és erős gépe 2025 és 2045 között minden feladatra, olyanokra is, amelyeket most még csak sejteni lehet – nagyjából így fogalmazta meg a választ Mats Helgesson, a Svéd Légierő vezérkari főnöke arra a kérdésre, hogy miért volt szükség egy új vadászgépre. Ahhoz azonban, hogy egy vadászgép (illetve tulajdonképpen bármilyen haditechnikai újítás) rendszerbe kerüljön, jó pár évnyi fejlesztésre van szükség.

A Gripen E sem friss dolog. A koncepciót 2007 óta legózzák össze, és a legózás itt nem túlzás: az első, bemutatógépet tényleg korábbi Gripen-modellek felhasználásával építették meg. A 39-7-es jelű repülőn próbálták ki az új Selex ES-05 Raven radar képességeit, a műholdas kommunikációs rendszert, az infravörös célmegjelölő és célkövetőrendszert, és az új F414-GE-39E típusú hajtóművet is. Érdekesség, hogy bár a gép ízig-vérig svéd, az újítások beszállítói között számos külföldi van: a hajtóművet az amerikai GE adja, a radart, illetve az infravörös védelmi rendszert pedig egy olasz-brit cég fejlesztette ki.

A Gripen E-n azonban nemcsak technikai újítások lesznek, a gép mögött álló filozófia is változik valamelyest. A korábbi Gripeneket a hidegháborús svéd védelmi elgondolás alapján fejlesztették. Könnyen harcra késszé tehető, kis méretű, fürge és sokoldalú, vadászgépként, bombázóként és felderítőként is bevethető repülők voltak, kis hatótávolsággal. Cserébe viszont az A-tól D-ig terjedő Gripenek tulajdonképpen bárhol fel és le tudnak szállni, ahol van nagyjából 600 méternyi egyenes aszfalt, két-három embernél nem kell több a földön, hogy újratankolják és felfegyverezzék őket. Ez az elgondolás jól működött egy Svédországhoz hasonló helyen, ahol a fejlett nagyvárosok mellett bőven akad vadabb vidék – a Gripenek üzemeltetéséhez nem is nagyon kellett semmi, a már említett rövid aszfaltcsíkon és a pár emberen túl.

Ennek megfelelően a korábbi Gripeneket eleve úgy tervezték, hogy ilyen mostoha körülmények között is működni tudjanak. Erős és fékezhető első futóművet szereltek a gépekbe, hogy tényleg pár száz méternyi kifutás elég legyen a leszálláskor, a rövid felszálláshoz pedig az kellett, hogy a gépek kevesebb üzemanyagot és kisebb fegyverterhet vigyenek magukkal. De ahogy említettük: ez a hidegháborús helyzetre kitalált rendszer, ahol az ellenfél nem nehezen körülrajzolható Iszlám Állam, hanem a folyamatos fenyegetést jelentő Szovjetunió volt.

Már megint az oroszok

2007-ben, amikor az új Gripent fejleszteni kezdték, a svéd haderőreform (ami valójában az óriási hadsereg erős megnyirbálását jelentette), és a világban folyó háborúk és konfliktusok jellegének változása (reguláris hadseregek, támadó hi-tech szovjetek helyett low-tech terroristák) miatt átalakultak a célok. Az ellenséget már nem keletről várták, a fő cél, a királyság megvédése mellé pedig bejöttek a NATO-bevetések is. A NATO-bevetésekhez azonban nem kis, fürge, könnyű gépek kellenek, hanem robusztusabb, nagyobb hatótávolságú, bővebben fegyverzett repülők. A rövid fel- és leszállás sem igazán fontos, a Líbiában 600-nál is több bevetést teljesítő Gripenek például a szicíliai Sigonella légibázis 2,4 kilométeres aszfaltcsíkjain egy jól képzet Gripen pilóta háromszor-négyszer is le tudja tenni a gépet.

Talán pont emiatt változott meg pár alapvető dolog a Gripen E-n. A gép újratervezett testében jóval erősebb hajtómű van (mintegy 2,5 tonnával nagyobb a megengedett felszállósúly), a plusz teherbírást pedig főleg a több üzemanyag és fegyver cipelése viszi el. Szintén érdekes, hogy a gép futóműrendszerét is áttervezték: az orrfutómű teherbírása valószínűleg csökkent azzal, hogy kétkerekesről egykerekesre váltottak, és a segédfutóművek sem a gép törzsébe húzódnak vissza, mint korábban, hanem a szárnyak tövébe (bár ez utóbbira szintén inkább az üzemanyag-kapacitás növelése miatt volt szükség).

Összefoglalva: a Gripen E az a bokszoló, aki egy súlycsoporttal feljebb lépett. Persze a szélesebb körben elterjedt, többcélú gépek mezőnyében még így is a legkisebbek tartozik, de ahogy a bemutatón is elhangzott, igazából nem is kell, hogy nagyobb legyen, három egyszerű okból.

1. Több fegyvert nem akarnak rátenni
   A Gripen E-re ugyanis a már rendszerben lévő rakéták és bombák mellett két olyan újdonságot is fel lehet szerelni, amit a repülős szakma nagyjából csodafegyverként kezel. Az egyik az SDB (Small Diameter Bomb) nevű bomba, amely kioldás után kinyíló szárnyaival kilométereket repülhet becsapódás előtt. A másik a Meteor nevű levegő-levegő rakéta, amelynek előnyeiről külön cikket lehetne írni, de most legyen elég annyi, hogy a magyar pilóták és a légierő magas rangú tisztjei a bemutató utáni kötetlen beszélgetésen úgy foglalták össze a helyzetet, hogy ezzel a rakétával a svédek pillanatnyilag az amerikaiak előtt járnak csapásmérő képességben.
2. Nem akarják, hogy messzebbre repüljön
   Bár a Gripen E 40 százalékkal több üzemanyagot cipelhet, mint a korábbi modellek, igazából nem volt olyan (nyilvános) szituáció, amikor egy Gripen azért nem járt sikerrel, mert elfogyott belőle a kerozin. Ha más nem, a légi utántöltés minden fontosabb szituációban rendelkezésre áll, a svéd gépek Líbia felett simán elrepültek 3,5-3 órát, ha a helyzet úgy kívánta.
3. Egy hajtóművel is megfelel mindenkinek
   A Gripen E bemutatója előtt tartott sajtótájékoztatón a Saab egyik vezetője megjegyezte, hogy bár rendszeresen megkapják, hogy egy hajtómű kevés egy harci gépbe, a svédek nem akarnak ezen változtatni. „Sokan mondják, hogy mi van, ha elromlik a hajtómű, nincs egy másik, ami haza tudná hozni a gépet. Erre mi mindig azt mondjuk, hogy ha egy utasszállítónál az a két hajtómű megfelel háromszáz embernek, akkor egy vadászgépben ülő egy-két pilótának is elég lesz egy.” És ez nem túlzó optimizmus: még nem volt Gripen, amely a hajtómű meghibásodása miatt szenvedett volna balesetet. A svéd lőgyakorlatról hazatérő magyar kötelék egyik gépe ugyan bejelzett 2015-ben, hogy jó lenne korábban leszállni, de a pilóta simán le tudta tenni a repülőt egy köztes reptéren.

A külső nem minden

Ráadásul ezek a változtatások mind csak mellékesek. A tervezői szerint a Gripen amúgy sem a törzs vastagságáról meg a szárny méretéről szól, hanem a különböző rendszerek jó integrációjáról. Különböző rendszerekből pedig van bőven, sok ezekből most ráadásul meg is újul. Kívülről ebből nem sok látszik, de a Gripen E belülről egy teljesen más repülőgép, mint az elődök voltak, és amikor a Saab azt mondja, hogy a legmodernebb eszközöket szerelték a gépbe, akkor nem egyszerű PR-szövegről van szó. Az új radar segítségével a kilőtt rakéták még akkor is folyamatosan frissített adatok alapján repülnek a kijelölt cél felé, ha a Gripen közben már menekülőre fogta a dolgot. A Meteor rakéták általános vélekedés szerint is a világ legjobbjai, még akkor is, ha eredetileg nem úgy tervezték, hogy hagyományos vadászgépekről indítsák őket, az új rakéta inkább a jövő távirányítású drónjainak fő fegyverzete lesz majd. A gép védelmét szolgáló, passzív infravörös érzékelők is olyan jók, hogy az eredetileg olasz-brit fejlesztők a Northrop Grummann segítségével épp egy éve próbáltak betörni az amerikai piacra

Megújult az elektronikai hadviselést segítő szenzorok és eszközök rendszere is, sőt, a fejlesztés egyik fő iránya az volt, hogy az orosz szintet utolérjék, vagy inkább meghaladják ebben a tekintetben. Helgesson szerint a jövő csataterein döntő fontosságú lesz ez a fajta képesség, így fontos volt, hogy egy, a 2040-es évekig rendszerben maradó repülőt eleve úgy tervezzenek meg, hogy már most is ütőképes legyen, de legyen lehetőség később fejlődni is.

Lesz-e magyar Gripen-E?

Hogy hogy válik be az új gép a gyakorlatban, az még sokára fog kiderülni. Eleve jó két-három év, mire rendszerbe állnak a sorozatban gyártott példányok. Az első hullámban 90 és 100 közötti gépet gyártanak majd le, ennyi kell a svéd államnak, illetve és az első külföldi megrendelőnek, Brazíliának. Hosszabb távon természetesen a mostani Gripen-használó országok, így hazánk is potenciális vásárló lehet, bár a megrendelés Magyarországon szokatlan szintű tervezést igényelne: ha valaki ma rendel Gripen E-t, a 2020-as évek derekára várhatja, hogy a svédek leszállítják a repülőket.

Ha papíron nézzük, megéri a Gripen E-ben gondolkodni, mármint az elméleti síknak egy olyan vidékén, ahol hazánk képes ilyen haditechnikai döntések meghozatalára, illetve a gépek vételárának kifizetésére. Az új Gripen ugyanis képességeiben, felhasználási lehetőségeiben, fenntarthatóságában megfelelne egy hozzánk hasonló országnak, ahol a hazai légtérvédelem mellé missziós szerepvállalást is terveznek a döntéshozók. Nyilván van fejlettebb, modernebb, veszélyesebb harci repülő, mint a Gripen E, de hatékonyságban a svédek képesek a legjobbak mellé felérni.

Svéd források szerint a saját célra gyártott hatvan darab Gripen E 4,2 milliárd dollárba kerül majd. Ez átszámolva úgy 21 milliárd forintot jelent repülőgépenként, ami nagyjából másfélszerese, duplája a hazánkban most rendszerben lévő gépek árának. Reméljük, mire oda jutunk, megtörténik az alábbi két csoda közül legalább az egyik:

• a magyar gazdaság teljesítményébe simán belefér majd, hogy kiköhögjünk egy kétszáz milliárd forintos vadászgépprogramot,
• a Magyar Honvédséget irányító döntéshozók eggyel tovább is gondolják majd a tervet annál, hogy oké, akkor lesz egy tucat új repülőnk.

Ez a két dolog már az előző körben sem igazán jött össze, szerencsére még van jó tíz évünk, hogy legközelebb máshogy legyen. Jó hír, hogy az új radar- és infrarendszerek, a Meteor és az okosbomba a korábbi, A-D modellekre is felszerelhetők, vagyis elméletileg nem kell új repülőt vennünk ahhoz, hogy a fejlesztések hozzánk is eljussanak. Más kérdés, hogy a magyarok még ugyanezen rendszerek korábbi változatait sem nagyon használják. A felderítésre használt eszközöket nem vezettük még be, de ami ennél is furább: magyar Gripen sosem vetett még bombát gyakorlás közben sem. Tulajdonképpen kár azon gondolkoznunk, milyen jó lenne nekünk az új okosvadászgép, mikor még a régebbi, nem sokkal butább változat tudását se használjuk ki 33 százaléknál hatékonyabban.

(Munkatársunkat a Saab utaztatta az eseményre.)