Index Vakbarát Hírportál

Semmi, semmi, semmi, reccs

2016. május 26., csütörtök 18:46

Az Óbudai Egyetemen (ÓE) idén hatodszor rendezték meg a RECCS nevű tésztahídépítő-világbajnokságot. Valójában jóval régebb óta fut a rendezvény a jogelőd főiskolán, viszont 2011 óta hívnak más országból is versenyzőket. A világban sok helyen és régóta rendeznek tésztahídépítő-versenyeket, Magyarország az ÓE-vel kapcsolódott be 15 évvel ezelőtt a kanadai Okanagan College által szervezett versenyen az egészbe.

A Budapesten rendezett versenyen műszaki egyetemek hallgatóiból álló csapatok

Az elkészült szerkezeteknek a teherbírását tesztelték, a hidakat szakmai zsűri rangsorolta. A megépített hídon kötelező egy 50 milliméteres útfelület, ezeknél, alulról terhelték őket, amíg össze nem törtek. 

Idén 8 országból jöttek versenyzők, nemzetközi csapat is jelentkezett, akik az OE erazmusos diákjaiból álltak össze. Jöttek versenyzők a szegedi és a debreceni egyetemről is, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Iránból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Norvégiából és Törökországból.

A nyertesek

A versenyen a hidak mellett tartószerkezeteket is építettek, ezek külön kategóriában indultak: nem kellett útnak lenni rajta, így felülről terhelték őket.

helyezés szerkezet neve típus intézmény csapat tagok csapat név végső terhelés (kg)
1 Feláldozható 5 híd Kolozsvári Egyetem Zajzon Csaba, Szász Gábor, Ambrus Lénárd, Bálint Róbert Kamikaze 455,3
2 Türkaz híd Atatürk University Alireza Nazari, Mohsen Nozari, Mehdi Nozari, Saber Sheykh Mohammadi New Truss 441,8
3 Sivatag híd Kolozsvári Egyetem Veres Levente, Balázs Levente, Takács Edmond, Kiss Tekla Mustang 430,9
                    
                    
1 Alpha tartó Technical University of Riga Lauris Lubgans, Lauris Lodītis, Kristaps Zeps Bridge It! 468,8
2 Camel2 tartó Óbudai Egyetem Gimesi Gréta, Menyhárt Viktor Canellonia 466,7
3 Beta tartó Technical University of Riga Lauris Lubgans, Lauris Lodītis, Kristaps Zeps Bridge It! 443,8

Rovatok