Index Vakbarát Hírportál

Dubajban kinyomtattak egy 250 négyzetméteres házat

2016. május 27., péntek 14:10

3d nyomtatóval minden nehézséget át lehet hidalni, bizony. Lehet vele gyártani motorkerékpárt, lőfegyvert, rakétamotort - és, mint most kiderült, egész épületeket is. Az építészetben eddig keveset használták a technológiát, de Dubajban egy egész házat húztak fel vele.

A Museum of the Future projekt részeként felhúzott épület alapterülete 250 négyzetméter. A múzeum vezetői azt állítják, hogy ez a világ első, 3d nyomtatóval készült épülete, de Kínában már 2015 elején bemutattak egy hasonló épületet. A 2015 júniusában bejelentett háznyomtatás-projekttel az Egyesült Arab Emírségek a 3d nyomtatában rejlő lehetőségeket akarták megmutatni, illetve az ország elkötelezettségét a modern technológia mellett.

Végrehajtjuk, amit elterveztünk; intézkedésekben gondolkozunk, nem elméletekben. A gyorsan változó világ megköveteli, hogy felgyorsítsuk a fejlődés ütemét. A történelem nem jegyzi fel a terveket, csak az eredményeket.

– mondta Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk, az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke.

A nyomtatott épülethez egy speciális cementkeveréket használtak; az épületet ebből építették föl, rétegenként. A teljes művelet 17 napig tartott, és 140 000 dollárba, azaz valamivel kevesebb mint 40 millió forintba került. Az ár már tartalmazza a belső és külső dizájnelemeket is. Az építkezés során egy személy figyelte a 3d nyomtató munkáját, heten felügyelték az építőelemek megfelelő elhelyezését, és tíz villanyszerelő és más specialista végezte a mérnöki munkát. A munkaerő költsége a felét tette ki egy hagyományos építkezésének. 

A nyitott terű irodaépületet átmenetileg a Dubai Future Foundation fogja használni, de a jövőben kiállításokat, workshopokat és egyéb rendezvényeket is tarthatnak benne.

Rovatok