Index Vakbarát Hírportál

Egységesítette a Facebook a szmájlikat: most már mindenhol rondák

2016. június 3., péntek 13:25

Valószínűleg kevés embernek tűnt fel, hogy ha mondjuk androidosként iphone-os ismerősének küldött üzenetet, és abba még szmájlikat, illetve, a mostani zsargon szerint emojikat is pakolt, akkor sokszor a másik oldalon teljesen máshogy jelent meg a kis ikon, mint ahogy ő maga elküldve látta.

Ugyanis a Facebook különböző platformjain, a mobilos operációs rendszereken és a weben nem voltak egységesek az emojik – eddig. Mostantól azok, cserébe úgy néznek ki, mintha egy kétéveseknek szóló, szétrágható gyerekkönyvbe készültek volna illusztrációnak.

Az alábbi videóban jó párat megnézhet az, akinek nincs nyitva amúgy is a Facebook:

A Facebook 1500 emojit dizájnolt újra, hogy „jobban reflektáljanak a világra, amiben élünk”. Ennek fényében például a kakiikon mostantól mosolyog. Az új ikonokat csütörtökön kezdték el bevezetni.

Az új emojik több színűek (mármint az olyanok, ahol bőrszínről van szó, több színben is elérhetőek), vannak genderagnosztikus opciók is, akármit is jelentsen ez a gyakorlatban, és kifejeznek egy csomó tevékenységet és karriert. Ezek közül több dolog Androidon most elérhető először.

Rovatok