Index Vakbarát Hírportál

Vezeték nélküli fülessel jön a Samsung

2016. június 3., péntek 10:16

Egyre többen fejlesztenek vezeték nélküli fülhallgatókat, amiket így nem kell beledugni a telefonba, nem zavarnak, gubancolódnak, törnek el a kábelek. Mondjuk elhagyni is könnyebb őket. Most a Samsung is kijött saját termékével, a  Gear IconX-szel. 

A 199,99 dolláros (56 ezer forint) fülhallgató az első ilyen megoldás nagyobb gyártótól, még akkor is, ha lényegében semmi új nincs benne ahhoz képest, amit eddig láthattunk másoktól.

A Gear IconX vezeték nélkül kapcsolódik a telefonhoz, két füleséből nem jön kábel, teljesen függetlenek egymástól. Kontaktlencséhez hasonló dobozkában tárolható, amivel kétszer teljesen fel lehet tölteni. Szükség is van rá: a cég szerint mobilról ráküldött zenénél összesen másfél órát bírnak a fülesek, de akkor is csak három és felet, ha 4 gigabájtos belső memóriájukról játszunk le zenét.

Viszont jó a zajszűrésük, ami külön bekapcsolható. A számok között a fülesek érintésével is válthatunk, a hangot is állíthatjuk. A fülhallgatók telefonos appból is irányíthatóak. Legalább Android 4.4-es, 1,5 gigabájt ramos eszköz kell hozzájuk, Ios-es telefonokkal egyelőre nem működnek.

A fülesek fehér, kék és fekete színben jönnek, még valamikor idén.

Rovatok