Tévékészülékeink oda-vissza tekerik a filmeket, bármilyen álló és mozgóképet lehúznak a felhőből, és ha arra van szükség, edzői szerepbe lépve feszesítik a combot. A bődületesen nagy felbontással eltűnt a határvonal a virtuális és a valódi világ között, a tévé előtt ülve olyan érzésünk lehet, mintha egy ablakon át szemlélnénk a világot. Aztán gyorsan visszazuhanunk a valóságba, amint hozzá kell nyúlni a távirányítóhoz, amely változatlan formában vészelte át a multimédiás forradalmat, és még ma is fröccsöntött műanyag keretbe foglalt gumigombokat kell nyomkodni.
Erre a témára egy kellemetlen incidens irányította rá a figyelmemet, amikor
A térddel megnyomott távirányító átváltott egy másik csatornára, és ezzel fél óra elveszett a reklámok közben megállított filmből, hiszen visszalépni már csak az élő műsorra lehet. Nem maradt más, mint letorrentezni a filmet, és úgy megnézni a hiányzó részt.
Igazán lehetne a távirányítón is lezárógomb, amit a mobilokon több évtizede bevezettek, hasonló okokból. Persze ebben az esetben eleve hibás volt a tervezés. Vagy nagyon gonosz volt, vagy nagyon hülye, aki egymás alá rakta a műsort megállító és a megállítás minden előnyét lenullázó csatornaváltó gombot. De a gombok száma se stimmel. A távirányító alaposabb vizsgálatával arra jöttem rá, hogy
Emellett van még távirányítója a tévének és a hifinek is, vagyis összesen több mint 120 gomb áll a rendelkezésemre. A laptopomon nincs ennyi gomb.
Ma már nem olyan nyilvánvaló, hogy az első távirányítók önvédelmi eszközként születtek meg, pedig a szórakozni vágyó tévézőknek már a múlt század derekán szükségük volt egy hatásos fegyverre az agresszív reklámiparral szemben, hogy elkussoljon a berendezés, amikor a mosópor fehérítő ereje került sorra. Az első távirányítókat még hobbisták rakták össze sufnituning módszerekkel, és hamarosan a gyártók is észrevették az üzleti lehetőséget, elkezdtek saját termékeket piacra dobni.
Kezdetekben voltak kanapéig kihúzható dróton csüngő nyomógombok, de az 1950-es években már megjelent néhány bizarr, vezeték nélküli megoldás. Az első említésre méltó vezeték nélküli távkapcsoló a Flash-Matic volt, és úgy nézett ki, mint egy ronda zöld hajszárító. Ha csak a kinézetével lett volna gond! Fénnyel működött, a tévé különböző sarkait kellett megvilágítani a különböző funkciókhoz, és a gondot az jelentette, hogy túlságosan érzékeny volt a lámpafényre, és a naplementében is hajlamos volt átkapcsolni másik csatornára.
A műszaki fejlődés következő nagy állomása is hasonlóan furcsa ötlet volt, a Zenith ultrahangos távirányítóiban
Ez elég megbízhatóan működött, és pár évtizeden át uralta a tévéipart. A kábeltévé és a videofelvevők elterjedése újabb igényeket generált, már nem volt elég lehalkítani a reklámokat, és az új funkciók megjelenésével egyre több gombot kellett elhelyezni a távirányítókon. Így szép fokozatosan eljutottunk a mostani, kaotikus állapothoz.
Sokan keresik a megoldást, és próbálják modernizálni a távirányítókat. Az Apple az elsők között lépett, még a néhai Steve Jobs irányítása alatt született meg a kaliforniai gyártó szélsőségesen leegyszerűsített távirányítója, alig fél tucat gombbal. Persze az is igaz, hogy ezzel nem tévét kell irányítani, hanem csak egy korlátozott képességű médialejátszót.
A nagy tévégyártók, a Samsung és az LG is ad a drágább készülékeihez egyszerűbb és könnyebben kezelhető távirányítót, de azért a dobozban ott lapul még a régimódi gombszörnyeteg is, nehogy elakadjanak a lassan alkalmazkodó felhasználók. Ezek a cégek elindították a következő nagy hullámot, a beszédfelismerésre és gesztusvezérlésre épülő vezérlést, de ezek a megoldásaik még nem elég kiforrottak a széles körű bevezetéshez. Az is lehet, hogy ennek a babérjait már nem is ők fogják learatni, hanem a gépi tanulásban és mesterséges intelligenciában élen járó cégek.
A hangvezérlés betört a nappaliba, és öldöklő verseny indult az amerikai technológiai óriások között, hogy uralják ezt a területet - a Facebook, a Google, a Microsoft és az Amazon is foglalkozik a beszéd értelmezésével. Csak idő kérdése, hogy a hangvezérelt személyes asszisztensek kitalálják, hogy milyen műsorokat akarunk nézni, és kivegyék a kezünkből a tévé távirányítóját. Abban az egyben biztosak lehetünk, hogy ők nem fognak véletlenül rátérdelni a távirányítóra.
(Borítókép: Bloomberg/Getty Images)