Index Vakbarát Hírportál

Rasszizmussal vádolják a Google keresőjét

2016. június 9., csütörtök 19:25

A Google képkeresője többnyire rendőrségi letartóztatáson készült fotókat jelenít meg, ha angolul a "három fekete tinédzser" kifejezést adjuk meg, ezzel szemben a "három fehér tinédzser" szavakra csak mosolygós fiatalok kerülnek a szemeink elé - írja a BBC.

A felfedezésről a Twitteren mutatott be egy videót az @ibekabir álnéven író szerző, és a közösség rögtön felkapta a sztorit. Mostanra több mint hatvanezren megosztották, nagyjából ugyanennyien lájkolták.

Többen azt a megjegyzést fűzték hozzá, hogy a Google rasszista, de többen megvédték a keresőcéget, mondván, hogy a számítógépek nem lehetnek rasszisták. Egyesek szerint több olyan hírügynökségi képre lenne szükség, amelyen feketék láthatók, és máris javulna az arány.

Korábban is vádolták már rasszizmussal a Google-t. A dizájnerként dolgozó Johanna Burai azt vette észre, hogy amikor testrészekről keres képet, azokon általában fehér emberek szerepelnek.

Hogy ez megváltozzon, online kampányt indított, és arra kérte az embereket, hogy töltsenek fel és osszanak meg nem fehér emberek kezeiről készült képeket, mert így azok jobb helyre kerülnek a Google találati listáján. 

Rovatok