Index Vakbarát Hírportál

Jövőre teljesen más lesz a Facebook Messenger

2016. június 17., péntek 09:09

Az elmúlt két évben nagyot változott a Facebook Messenger, amióta David Marcus, a Paypal volt elnöke átvette a csevegőalkalmazás fejlesztését vezető részleget. Az akkoriban még csak 200 millió ember által használt app segítségével ma már egymilliárdan kommunikálnak, és a szöveges üzenetek közé olyan szolgáltatások ékelődtek be, hogy taxit hívhatunk, vagy akár pénzt is küldhetünk a barátainknak.

A következő évre is nagy tervei vannak a Facebooknak:

Megfelelő időben akarunk hasznos információkkal szolgálni, és egyszerűbbé akarjuk tenni a valós idejű kommunikációt.

- mondta Marcus a Time magazinnak.

Az amerikai lapban megjelent interjúban elhangzik, hogy a születésnapi értesítőket is szorosabban össze akarják kapcsolni a Messengerrel, elvégre a barátainkkal valószínűleg beszélgetni akarunk a szülinapjukon, nem egy falra írni. Az értesítők finomhangolását is vizsgálják, mert a jövőben még baj lehet abból, hogy eláraszt minket a sok információ. 

Viszont az is kiderült, hogy még a Facebook sem tudja pontosan, hogy mihez kezdjen a csevegőbe épített kísérleti asszisztenssel, amit Facebook M néven mutattak be. Most azt vizsgálják, hogy az emberek egyáltalán mit várnak el tőle, és utána meg kell vizsgálni, hogyan lehet ezt felskálázni, hogy mind az egymilliárd felhasználónak hasznos segítséget nyújtson.

Rovatok