Index Vakbarát Hírportál

London nem lehet többé startupközpont

2016. június 28., kedd 14:38

A startupoknak eddig nagyon jó környezet volt London, gyakorlatilag offshore-paradicsom, csomó más előnnyel, például közvetlen üvegkábeles összeköttetéssel a Wall Streethez. Mindezt azonban lerombolhatja a Brexit: az új jogi szabályozás, elszigetelődés Európából nem túl jó a globális cégeknek. A startupok könnyebben váltanak, az új központ Frankfurt lehet. Vagy Dublin. Vagy Amszterdam.

Londonban most nagyjából 500 fintech ( financial tech, azaz  pénzügyi-technológiai, korábbi pénzügyi megoldásokat digitális alapokon működtető) cég működik, 25 millió fontos bevétellel, amiből 5 millió a profit, és 20 százaléknyi adót fizethetnének, ami 5 milliárdot jelentene a következő tíz évben. Ez azért jól mutatja, hogy nem mindegy, milyen hatással lesz erre az iparágra a Brexit. Ráadásul rengeteg más startup is Londonból működött eddig.

Drágább lesz a repülés

Márpedig valamiben mindenképp megszívják a londoni startupok a Brexittel: az Oxera gazdasági elemzőcég szerint az utazási költségek, a repülés és a hajózás egyaránt nőni fognak a kilépés után. Bár a témában egyelőre nagy a bizonytalanság, az Oxera akár 30 százalékos emelkedéssel is számol.

Az EU-ból való kilépés után az Egyesült Királyságnak külön-külön meg kell egyeznie az országokkal (ahogy mondjuk ezt a nem EU-tag Norvégia tette), ettől függ majd, hogy végül mekkora költségekkel repülhetnek majd. Eddig a brit légitársaságok kedvezményesen repültek uniós országok között.

Például az EU-s hátterű Ryanair nem tud majd ugyanolyan feltételekkel a királyságon belül közlekedő járatokat üzemeltetni (nem véletlenül kampányoltak nyíltan a maradás mellett), ahogy brit légitársaságok sem repülhetnek EU-s városok között, de az amerikai társaságok sem repülhetnek majd Anglián át az EU-ba. Elméletileg az útvonalak is áttervezhetőek, de ez még drágább lenne, mint a kieső EU-s egyezmények újratárgyalása. Ráadásul, most nem úgy tűnik, hogy az EU annyira barátságosan akarna tárgyalni.

A cégvezetők borúlátóak

Igazából egyelőre mindenki csak találgat a Brexit valós, kicsit hosszabb távú következményeiről, de a szakértők eléggé egybehangzó véleménye, hogy a pénzügyi-tech szektornak nem tesz jót a kiválás.

A népszavazási kampány végén épp Madridban tartották a szektor egyik konferenciáját, a MoneyConfot, több vezérigazgató is nyilatkozott a témában. „A Brexittől szenvedni fog az Egyesült Királyság, Európa” – mondta Taavet Hinrikus, a TransferWise átutalásokat kezelő startup alapítója a Politicónak. Valószínűleg el is hagyják majd londoni székhelyüket.

Ezzel számol a Kantox nevű, nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég is. „A legrosszabb forgatókönyv esetén az Egyesült Királyság fintech cégeinek másik EU-s országban kell majd berendezkedniük. Legjobb esetben minden marad a régiben” – mondta Philippe Gelis. Daniel Döderlein, a norvég felhőalapú mobilos pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó AUKA vezérigazgatója szerint a brit ipar lábon lőtte magát, az eddigi szabályozás és környezet tökéletes volt a teches pénzügyi cégeknek, de az EU-n kívül már nem lesz elég nagy és globális. A Trov nevű, Angliában éve eleje létező online biztosítási cég vezérigazgatója, Mark Dowds szerint dominóhatás jöhet, főleg, mivel a skót és északír cégek sem lehetnek biztosak a jövőjükben.

London elveszti a koronáját?

A fenti nyilatkozatokon túl is konszenzus van a techcégek között abban, hogy a Brexit miatt London nem lesz többé a legsikeresebb fintech-központ, nagyon sok startup és befektető központja. Sokkal nehezebb lenne egy EU-n kívüli országból termékeket fejleszteni az EU-ba, és a cégek egyszerűen a bizonytalanságtól is félnek. Megváltozik valószínűleg a jogi környezet is, mivel nem kell majd többé összehangolni a szabályozást az EU-val. Az Európai Tanács igyekezett eddig megvalósítani a digitális közös piacot, ebből innentől valószínűleg az Egyesült Királyság kimarad.

A cégek attól tartanak, hogy Londont mostantól majd túlszabályozzák, és túl drága lesz. Alternatívának leggyakrabban Frankfurtot emlegetik, de sokan úgy gondolják, hogy nehéz lesz a londoni környezetet bárhol máshol újra teremteni, és itt nemcsak arra gondolhatunk, hogy a City gyakorlatilag offshore-paradicsom Anglián belül, saját adószabályozással, furcsa, mindenható testületekkel és jogokkal (ki is lépnének Nagy-Britanniából), bár ez bizonyára nem elhanyagolható tényező, hanem az GMT nullás fekvés is jól jött a cégeknek, és dedikált üvegszálas kábele van a Wall Street felé. Az utazás könnyűsége is fontos, Londonban naponta 10 milliót bonyolítanak belőle, míg Frankfurt mondjuk csak Bristol méreteit éri el, talán csak egyelőre.

Viszont a startupok kicsik, könnyebben alkalmazkodnak, valószínű, hogy ebből elköltözés lesz: a megélhetés költségei már most is nagyon magasak Londonban, és ha nem biztos, hogy az európai piacra is be lehet vezetni termékeket onnan, jobb megoldás lehet a költözés. Érdekes, hogy ugyanaz a cikk az International Business Timestól, amelyik először Frankfurtot hozza lehetséges példának, pár bekezdéssel később már Dublint vagy Amszterdamot látja megoldásnak, mivel ők már most is jók adószempontból, és kisebb központok is kialakultak ott. Arra, hogy valójában hol alakul ki az új London, valószínűleg csak évek múlva kapunk majd választ.

Rovatok