Index Vakbarát Hírportál

Felszállt Zuckerberg napelemes drónja, amivel mindenkit beköt majd az internetbe

2016. július 21., csütörtök 22:58

Kétévi fejlesztés után Mark Zuckerberg Aquila nevű drónja végre felszállt, a tesztrepülésről a facebook alapítója egy videót most ki is tett az oldalára.

A terv az, hogy a napelemmel működő drónnal internethozzáférést biztosítanak majd a fejlődő országokban, illetve olyan helyekre is elviszik a netet, ahová másképp nem nagyon lehetne. Az Aquila a tervek szerint hónapokig le sem szállna és az időjárási viszonyok sem befolyásolják majd a működését.

A drónok repülési magassága 60-90 ezer láb (18-30 kilométer) lenne, így nem zavarnák a civil légi forgalmat. A prototípus óriási: a szárnyfesztávolsága 43 méter – nagyobb, mint a Boeing 737-é! –, de a tömege csupán 400 kilogramm.

A tesztrepülést eredetileg fél órásra tervezték, de annyira jól mentek a dolgok, hogy végül több mint másfél óráig a levegőben tartották a drónt. Bár ez fontos mérföldkő, még sok a tennivaló, a következő időszakban egyre magasabbra repítik majd az Aquilát és egy nagyobb távokat tesznek majd meg vele, közölte Zuckerberg. A végső verzióval pedig még a pilóta nélküli repülés mostani rekordját is megdöntenék.

Rovatok