Index Vakbarát Hírportál

Lelőtték a KickassTorrents oldalát

2016. július 21., csütörtök 09:25 | aznap frissítve

Az amerikai igazságügyi minisztérium lefoglalta a KickassTorrents doménjeit, és Lengyelországban letartóztatták az oldalt működtető férfit. Artyom Vaulint a szerzői jogok megsértése mellett pénzmosással is vádolják. A torrentoldalakon megjelent hirdetésekkel évente több tízmillió dollárt kereshetett. 

Ezzel a világ legnépszerűbb kalózoldala tűnt el. Havi ötvenmillió egyedi látogatójával a KickassTorrents volt a internet 69. leglátogatottabb szájtja. 2008 óta működik, és a hatóságok szerint eddig legalább egymilliárd dolláros kárt okozott a tartalomiparnak.

A torrentoldalak hosszú ideje azzal próbálják elkerülni a felelősségre vonást, hogy azt állítják, ők valójában csak lehetőséget adnak embereknek a torrentek megosztására. Az pedig nyilvánvalóan már csak a véletlen műve, hogy mindenki szerzői jogot sértő tartalmakat oszt meg, erről az oldal működtetői nem tehetnek. A hatóságok azonban nem nézték jó szemmel,  hogy Vaulin lassan reagált a jogsértő tartalmak eltávolítására felszólító levelekre.

Vaulin kifinomult informatikai rendszert működtetett, hogy elkerülje a lebukást. A szervereit a világ több országában szórta szét, és doménjeit is mozgásban tartotta. A férfi akár húsz év börtönt is kaphat.  

Rovatok