Index Vakbarát Hírportál

Ártatlan a gyerekbántalmazással vádolt robot

2016. július 25., hétfő 20:48

Nem igaz, hogy elütött egy kisgyereket a Palo Alto-i bevásárlóközpont őrrobotja, állt elő bizonyítékokkal a robotot gyártó cég. Azaz igaztalanul vádolták gyerekbántalmazással a világ első robotzsaruját, írja a Vocative.

A K5 nevű robot a Szilícium-völgyben található Stanford bevásárlóközpontban teljesít szolgálatot. A kúpformájú robotról július 7-én terjedt el, hogy nem is olyan biztonságos, mint állították. Elgázolt egy 16 hónapos kisgyereket, akinek így zúzódások keletkeztek a lábán. Az anya, Tiffany Teng szerint a robot elütötte fiát, majd át is hajtott rajta.

Most állt elő a maga verziójával a robotot gyártó cég. A Knightscope szerint a gyerek elszaladt a szülei mellől, és hátrafelé rohanva közeledett a robot felé. A Number 13 névre hallgató robot megpróbálta kikerülni a gyereket, aki azonban egyenesen nekiszaladt. Erre a robot egyszerűen megállt. 

A cég nyilatkozatot adott ki, mert a család nem reagált a megkeresésükre. A bevásárlóközpont a baleset után leállította az összes robotját, és egyelőre nem is tervezi újra munkába állítani őket.

Rovatok