Index Vakbarát Hírportál

Skócia teljes áramigényét fedezték a szélturbinák

2016. augusztus 11., csütörtök 15:16

Idén először történt meg, hogy a skót szélturbinák annyi áramot termeltek, hogy azzal bőségesen fedezni tudták a lakosság, a vállalatok és az ipar teljes áramszükségletét - közölte csütörtökön a WWD skót egysége.

Augusztus 7-én a szélturbinák 39 545 MWh áramot termeltek, miközben a fogyasztóknak csak 37 202 igényük volt.

Ez azt jelenti, hogy a szél energiája Skócia aznapi áramigényének 106 százalékát fedezte. Ehhez persze akkora szélre volt szükség, hogy a meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki, nem volt érdemes az utcára menni.

Skócia évek óta támogatja a megújuló energiát, és ennek hála éves szinten az energiaszükséglet felét megújuló erőforrásokból szerzi az ország. Lang Banks, a skót WWF vezetője elmondta, hogy mindenképpen folytatni kell a megújulók támogatását, alacsony szénfogyasztású gazdaságot akarnak fenntartani.

Banks szerint a skót kormánynak olyan energiastratégiát kell megvalósítani, hogy minden létező energiaigény, az áram, a fűtés és a közlekedés szükségleteinek a felét megújulókból tudják biztosítani 2030-ra. 

Rovatok