Index Vakbarát Hírportál

Késik a SIM-kártyás Apple Watch

2016. augusztus 19., péntek 11:41

Már most ősszel megjelenhettek volna az első olyan Apple Watchok, amelyekkel mobilhálózatra is lehet csatlakozni. A Bloombergnek nyilatkozó források azonban azt állítják, hogy maga a cég késlelteti ennek bejelentését, mert attól tart, a kicsi akkumulátor nem bírná a terhelést.

Az Apple azzal, hogy saját mobilhozzáférést engedne okosórájának, függetlenítené annak telefofüggőségét. Most az óra csak iPhone-nal működik, onnan veszi át az adatokat, annak internetkapcsolatát használja. Csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg az a Watch-modell, amelybe külön SIM-kártyát tehetünk.

Az Apple 2015 áprilisában mutatta be saját okosóráját, abban reménykedett akkor, hogy ez felpörgeti az iPhone-eladásokat is. Az órából akkor az első három hónap alatt 1,6 millió darabot adtak el.

Maguk a szolgáltatók is arra próbálják rávenni az Apple-t, hogy adjon el olyan órákat, amelyek önmagukban is képesek mobilnetre csatlakozni. A cég az elmúlt egy évben tárgyalt is a szolgáltatókkal az Egyesült Államokban is és Európában is. Az Apple azonban úgy látta, hogy idén még nem tudja bemutatni ezeket, még a legagresszívabb ütemezéssel is legkorábban decemberben jelenthetne be egy ilyen újdonságot. De ez is nagyon szoros menetrend lenne, így valószínűbb, hogy még későbbre tolódik egy ilyen bejelentést.

A Bloomberg forrása szerint a ma forgalomban lévő chipek nagyon leszívják az akkumulátort. Az Apple azonban már azt vizsgálja, hogyan lehetne jóval kevesebbet fogyasztó adatchipeket gyártani, hogy a következő generációban már meglegyen ez a várt funkció.

Rovatok