Index Vakbarát Hírportál

A Facebook emberek kirúgásával küzd az elfogultság ellen

2016. augusztus 29., hétfő 10:19

A Facebook bejelentette, hogy teljesen átalakítják a Trending nevű szolgáltatást, amely a legnépszerűbb, a közösségi oldalon legjobban pörgő témákat gyűjti csokorba: elküldték a teljes szerkesztői csapatot, amely eddig hivatalosan címeket és ajánlókat írt a témákhoz, a vádak szerint pedig politikai alapon válogatott is közülük. Ezentúl az algoritmus szólhat csak bele a tartalomba, az emberek csak a gép esetleges hibáit javítgatják majd.

A Trending szekció egy – Magyarországon nem elérhető – kis doboz az oldal jobb felső sarkában, és az utóbbi időben heves politikai vita alakult ki körülötte. Ennek hátteréről ebben a cikkben írtunk részletesen, de a lényeg, hogy volt dolgozók szerint az emberekből álló szerkesztői csapat olykor belenyúlt abba, melyik témák kerülhetnek be a kiemelt figyelmet generáló dobozba, és a demokrata irányultságú cikkek rendre előnyben részesültek a republikánusokkal szemben. A Facebook ezt továbbra is tagadja, de a belső vizsgálatuk után annyit elismertek, hogy hiába algoritmus választotta ki a témákat, a szerkesztők egyéni beállítottsága beszivároghatott az ajánlószövegekbe.

Ezért döntött úgy a cég, hogy az egész szerkesztőségi csapatot, 15-18 embert elküldenek. Az átalakított szekcióban ezentúl csak szavak vagy rövid kifejezések fogják jelezni az éppen pörgő témákat, és az emberi beavatkozás arra korlátozódik, hogy egy csapat mérnök figyeli, hogy az algoritmusok átcsúszó ismétlődő vagy hírértékkel nem bíró témák ne kerülhessenek be.

Az algoritmusok nagyobb szerepe látszólag objektívebb irányba tolhatja a szolgáltatást, de valójában több korábbi kutatás mutatta már meg, hogy az se feltétlenül vezet semleges eredményre, ha a gép dönt, mert az emberi elfogultság az algoritmusokba is átöröklődhet, így ezek inkább az objektivitás illúzióját jelentik. Annyiban egyébként nem hoz nagy változást a szerkesztők elküldése, hogy a korábbi munkatársak szerint a Facebook eredetileg is csak az algoritmusok tréningezésére tartották őket.

Rovatok