Index Vakbarát Hírportál

Kvantumpontos hajlított monitorokat mutat be a Samsung

2016. augusztus 29., hétfő 11:09

A Samsung bejelentette, hogy két új, videojátékokra optimalizált monitort fognak bemutatni a szeptember 2-án kezdődő berlini IFA techshow-n. A marketinglaborban kifőzött két hívószó: hajlított kijelző és kvantumpont.

A hajlított kialakítás már nem újdonság, és a Samsung becsülettel rá is feküdt erre a trendre. A kvantumpontokról is írtunk már részletesen korábban,  a technológia lényege, hogy nanorészecskékkel turbózzák fel a ledes háttérvilágítású lcd-tévék képminőségét, egészen pontosan a fényerőt, a kontrasztot, és azzal a megjeleníthető színek spektrumát. Az eljárás a felbontástól független, vagyis a hd-s, 4K-s vagy a későbbi még több képpontból álló kijelzők képminőségét is lehet vele javítani. Alapvetően a tévéipar legújabb forradalmát várják tőle, a Samsung a most érkező monitorokkal vezeti be a technológiát először az asztali monitorok világába.

A CFG70 két méretben, 24 és 27 hüvelykes változatban érkezik, a CF791 pedig 34 hüvelykes lesz. A két kisebb modell 1920x1080 felbontást és 1ms válaszidőt fog tudni, a nagyobbnál ugyanezek az értékek 3440x1440 és 4ms. A hardveres tulajdonságok mellett azzal tennék vonzóvá a monitorokat a gémereknek, hogy megkapják a Samsung saját fejlesztésű Gaming UX OSD nevű interfészét, amelyen a játékosok gyorsan elérhetik a videojátékok szempontjából legfontosabb beállításokat.

A cég már az indulóárakat is közölte: a CFG70 két változata 399 és 499 dollár lesz, a CF791 pedig 999 dollárért (275 ezer forintért) lesz kapható.

Rovatok