Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Boeing 747 atyja

2016. szeptember 1., csütörtök 14:08

95 évesen meghalt Joe Sutter legendás repülőmérnök, a Boeing 747 vezető fejlesztője.

A Boeing 747 1969-ben debütált, és egészen 2007-ig, az Airbus A380 érkezéséig a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe volt. Sutter és csapata meg is kapta az Incredibles (hihetetlenek) becenevet, amiért a hatvanas évek közepén mindössze 29 hónap alatt megépítették az óriási gépet.

Pedig nem indult ennyire fényesen a Boeing 747 karrierje. Akkoriban inkább a szuperszonikus repülők tűntek az utasszállítás jövőjének, ezért maga a cég is arra számított, hogy négyszáz példány után felhagynak a gyártásával, és inkább teherszállítóként találja majd meg a helyét. A világ aztán máshogy alakult, az egy szem, később megszűntetett Concorde-járaton kívül nem tudott elterjedni a szuperszonikus légi utazás, a 747-esek viszont máig használatban vannak. Eddig több mint ezerötszáz darab készült el, és még legalább 2019 folytatódik a gyártása.

Sutter teljes munkássága a Boeinghez kötődik. 19 évesen, nyári munkára került a céghez, még a mérnöki tanulmányai mellett, aztán egész pályafutására ott is ragadt. Első nagyobb munkájaként a Stratocruisereken dolgozott, aztán a Boeing legtöbb modelljénél közreműködött. 1986-ban vonult vissza, de tanácsadóként azután is maradt a cégnél. Ugyanebben az évben tagja volt a Challenger űrsikló katasztrófáját kivizsgáló Rogers-bizottságnak is.

Rovatok