Index Vakbarát Hírportál

A borivókat is elérte a technológiai forradalom

2016. szeptember 4., vasárnap 08:52

Már a borivókat is elérheti a modern technológia, nem kell az érzékekre hagyatkozni, ha biztosra akarnak menni. Persze az iSommelier nevű elektromos dekantálót inkább a kevésbé hozzáértők, de borokat szeretők fogják értékelni.

Néha a borokat érdemes dekantálni, vagyis levegőztetni. Ez azért  fontos, hogy szellőztessük a bort. Nem csak öreg borokat szokás dekantálni, hanem fiatalabbakat is, amelynek zárkózott az illata. Hogy melyik bort érdemes dekantálni, azt a hozzáértők csípőből megmondják, a kevésbé hozzáértők legfeljebb utánakeresnek, vagy a palack felnyitása után próbálnak rájönni erre.

Az IFA kiállításon bemutatott iSommelier leveszi a terhet a felhasználó borivó válláról és megmondja helyettünk, mit érdemes levegőztetni. Azaz lefényképezzük a bor címkéjét, majd az adatbázisban rákeresünk az adott borra és persze évjáratra. Amikor megvan, a mobilon megjelenik, hogy mennyi ideig érdemes dekantálni, egy órát, két órát, vagy akár még többet. Állítólag elég nagy adatbázisból dolgozik a gép.

Ezek után bekapcsoljuk a gépet, mert ez egy olyan dekantáló, amely két órányi levegőztetést elvégez két perc alatt. A módszer hasonló az áttöltős dekantálókhoz, amely megpörgeti a bort és ezáltal juttatja több levegőhöz. Ez a gép különleges szűrőivel megtisztítja a levegőt és ezt juttatja a borba. Használat alatt buborékok képződnek a boron. A teszthez valószínűleg olyan borokat választottak, amelynél érződik a különbség, de nagyon más volt az illata az éppen kibontott palackból töltött bornak, az egy percig (vagyis hagyományos módszerrel egy óráig) és a két percig levegőztetett bornak.

Persze az igazi borrajongók valószínűleg szentségtörésnek és ördögtől való technológiának tartják az ilyen hókuszpókuszokat, de a borkedvelő amatőröknek segíthet.

Rovatok