Index Vakbarát Hírportál

Már a hűtő is szórakoztató központtá válik

2016. szeptember 4., vasárnap 10:49

Ha azt mondom, hűtő, a legtöbben egy fehér vagy ezüstszínű konyhai eszközre gondolnak, ami lehűti az ételeket. Hát, ez eddig lehet, hogy így volt, de a jövő hűtőjének köze sem lesz ehhez. Mert a jövő hűtője internetezik, recepteket mutat, zenét játszik le, optimálisan beállítja a bal alsó sarok hőmérsékletét és szól, ha kifogyott a tojás vagy egy nap múlva lejár a tej.

És ez csak a kezdet, mert a jövő hűtője központi szerepet játszik majd a család életében, ahol szöveges vagy videóüzeneteket hagyhatunk a rászerelt óriási kijelzőn, lejátszhatjuk reggel a híreket, miközben előkészítjük a családnak a reggelit vagy csak simán zenét dobunk rá a mobilunkról. És most nem a távoli jövőben járunk, hanem a jelenben, a berlini IFA kiállításon bemutatott hűtők már tudják ezt és nemsokára, mondjuk január környékén akár az otthonunkba is kerülhet ezen modellek többsége.

A családi élet központja

A Samsung például a Family Hub nevű hűtőgépét szeretné a családi élet középpontjába állítani azzal, hogy egy hatalmas, 21,5 colos kijelzőt tett a hűtőre. A kijelző kvázi tabletként működik, lehet rajta recepteken nézni, vagy ismert szakácsokkal együtt főzni. De rászinkronizálhatjuk a családi Google-naptárat vagy üzenhetünk egymásnak elektronikus üzenőfalon. Még zenét is lejátszik a hozzá kapcsolt hangfalról.

Olyanokat is tud, hogy megjegyzi, melyik étel szavatossága mikor jár le, melyikből mennyi van a hűtőben. Ez utóbbit három kamerával figyeli minden ajtózáráskor. Ha olyan országban élünk, ahol vannak ilyen szolgáltatások, akkor a kifogyott terméket egyből meg is rendeli, persze ha úgy állítottuk be, hogy ezt megengedjük neki.

Hasonló az LG okoshűtője is, az a legjobb benne, hogy bele lehet nézni úgy is, hogy nem nyitjuk ki az ajtót, vagyis egy gombnyomással átlátszóvá tehetjük az ajtó falát. Nem teljesen átlátszóvá, de pont annyira, hogy megnézzük, mi van benne.

Ebben segít a kijelzőkét működő ajtó is, ahová különböző ikonokat pakolhatunk ki, hogy mi van az adott polcon, kié a sarokban lévő üveg (nagyié, apué vagy a gyereké), mikor jár le a bal felső sarokban lévő tej, melyik étel gluténmentes. Minden egyes termékről beállíthatjuk, mikor jár le és ezt bevásárláskor ellenőrizhetjük a mobilunkon is. Mindenkivel előfordult már, hogy a boltban nem tudta felidézni, hogy kilenc tojás van még a polcon vagy csak kettő, miközben a sütihez négy kell. Persze nem tragédia még egy dobozzal venni, de ugyanilyen egyszerű megnézni mobilon, hogy akkor tényleg kell-e venni, vagy elég lesz a kilenc, amit a hűtő belső kameráján látunk.

A kijelzőre egyébként egy komplett windowsos laptopot lehet megjeleníteni minden hozzávaló alkalmazásával együtt. Ez azt is jelenti, hogy a hűtőnkön böngészhetünk, híreket nézhetünk, receptműsorokat nézhetünk vagy ha úgy tartja kedvünk, zenét hallgathatunk. A hűtő szórakoztatóközponttá vált. És közben olyan dolgokat is egy gombnyomás beállítani, mint a különböző hőmérséklet a különböző rekeszekben, gyerekzár, időjárásjelentés és egész kijelzős születésnapi köszöntés - tortával, lufival, zenével.

Ez a két hűtő a legfejlettebb az IFA kiállításon bemutatottak közül. Nem tudom, kinek mi az elképzelése az okoshűtőről, de nagyjából fedik azt, amit én elképzeltem. Az LG hűtője ugye még csak egy év múlva kerül a boltokba, idén azt a modellt szeretnék bevezetni (Magyarországon is), amely nem kapcsolódik a netre, de ugyanúgy átlátszóvá válik az ajtó fala két koppintásra és mozgásérzékelővel nyílik az ajtaja. Ha épp telepakol kézzel lépünk elé, ez nagy segítség.

Nagyok és színesednek

A többi gyártó hűtője inkább csak kezdetlegesen próbálja az internetet beolvasztani a gépekbe. Látszik, hogy egyelőre nem nagyon tudnak mit kezdeni a trendekkel. Azt látják, hogy kapcsolódni kell, de még nem nagyon tudják, hogy minek. A Sharp például addig jutott, hogy tabletre kivágtak egy alkalmazást, amelyek állítani lehet a hűtő hőmérsékletét. Mintha ezt annyira változtatni lehetne.

Ennél sokkal izgalmasabb a Siemens hűtője, amely egyelőre ellenáll a netes kapcsolódásnak és inkább a hűtőt próbálja újraértelmezni. Nagy ötlet például az, hogy a lakossági modelleknél is behozzák a fiókos mélyhűtő rendszert. Sokkal kényelmesebb és egyszerre csak egy fiókot nyitunk meg, ami energiatakarékosabb is lehet.

Ugyancsak üdvözlendő, hogy a gyártók végre rájöttek, hogy a fehérárú nem csak fehér lehet. Elég unalmas fehér és ezüstszürke színek közül választani, amikor háztartási gépet választunk, mintha a konyhában nem is léteznének más színek. Ennek úgy tűnik lassan (nagyon lassan), de vége szakad. Néhány gyártó ugyanis nagy merészen elkezdett színes hűtőket, sütőket és mikrohullámú sütőket gyártani. Kíváncsian várom, mikor veszik át ezek a hagyományos modellek helyét. Reméljük hamarosan.

Rovatok