Index Vakbarát Hírportál

Sasokkal vadásznák le a drónokat a hollandok

2016. szeptember 13., kedd 10:28

Sasokat vetne be a holland rendőrség azoknak a drónoknak a hatástalanítására, amelyek nem engedélyezett területek fölé repülnek be – írja az MTI.

A drónok ellen ez lenne a világ első ilyen elhárítási módszere. A dél-hollandiai Ossendrecht rendőrakadémiáján bemutatott módszer a maga nemében világelső lesz. Akkor vetik majd be, ha egy drón nem engedélyezett terület fölé, példázl egy repülőtérhez közel vagy egy magas rangú állami delegáció konvojához túl közel merészkedik.

A sasok miatt aggódó állatvédőket azzal nyugtatta Dennis Janus rendőrségi szóvivő, hogy a 2015 óta tartó kiképzés alatt egyetlen madárnak sem esett baja, viszont minden repülő célpontot sikerült elfogni. Hozzátette azt is, hogy folynak a kutatások modernebb eszközök kifejlesztésére, de a sasoknál egyelőre nem bizonyult hatásosabbnak egyetlen kísérlet sem.

A rendőrség eddig kölcsönzött sasokkal dolgozott, de nemrég saját madárállományt is létrehoztak. A most öt hónapos sasok és a velük együtt dolgozó rendőrök kiképzése már folyik, éles bevetésükre jövő év nyarán kerülhet sor. A módszer iránt máris érdeklődnek a németek és a franciák is.

Bár drónok ellen még nem vetették be őket, a sasok már bizonyítottak a légvédelem területén, például a nazgûlok ellen is hatásosnak bizonyultak:

Rovatok