Hazai pályán, a moszkvai Army 2016 kiállításon mutatott be egészen elképesztő mennyiségű fejlesztést az orosz Kalasnyikov konszern. A világ egyik legismertebb márkanevének tulajdonosa, és persze fegyverének gyártója ötven, a modern harcászat minden területén bevethető fejlesztést, főleg kézifegyvereket mutatott be, de a modernizált karabélyok és mesterlövész puskák között vannak kifejezetten érdekes elgondolások is.
Ha azt mondjuk, Kalasnyikov, a legtöbb embernek az AK-47 jut eszébe, illetve annak számos vadhajtása, köztük a magyar honvédek által generációk óta használt gépkarabély jut eszébe. Még a kevéssé militáns lelkületűek is elismerik, hogy az orosz tervező neve, illetve maga a fegyver formája a Coca-Colához és a Big Machez hasonló márkanév, ráadásul lehetne vitatkozni, melyik gyilkolta meg a legtöbb embert a bevezetése óta.
Azt már kevesebben tudják, hogy a Kalasnyikov konszern kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de egész jól követi a legújabb fegyvertervezési és -gyártási trendeket még akkor is, ha az elmúlt negyven és a következő húsz év fegyveres konfliktusai közül csak igen kevés olyan van, ahol ne jelenne meg alapfegyverként egy AK, vagy annak kelet-európai klónja.
A moszkvai védelmi expón természetesen külön standjuk is volt, 1500 négyzetméteren várták az érdeklődőket, virtuális céllövölde a rajongóknak, megfogható, elcsettinthető prototípusok a szerencséseknek. Az ötvennél is több bemutatott eszköz között a legérdekesebb az új mesterlövész fegyver, egy csapattámogató öntöltő karabély, egy teljesen új golyószóró, illetve egy korábban már kukázott, de most picit átalakítva újra elővett gépkarabély lehet – főleg mert ezek akár a magyar honvédek jelenlegi fegyvereinek leváltására is alkalmasak lennének, ha azt nem az USA segítségével intéznék tyúklépésben az illetékesek.
Aki valaha látott belülről laktanyát, valószínűleg ismeri az RPK-t, amit a magyar honvédség is használt a rendszerváltás előtt. A Kalasnyikov a most bemutatott RPK–16 sok tekintetben annak az RPK–74-nek a leszármazottja, amely főleg a szovjetek afganisztáni hadműveleteiben kapott szerepet. A régi RPK tulajdonképpen egy hosszabb, nagyobb és megerősített Kalasnyikov, mely sokkal jobban teljesített az afgán harcmezőn, ahol sokszor az egyik hegyoldalról a másikra, óriási távolságokra kellett hatékonyan, célzottan tüzelni, amire az alap AK-74 már nem volt képes. Egy komoly probléma azonban akadt az RPK-val, méghozzá pont azért, mert az AK-74 volt az alap: nem lehetett csövet cserélni rajta, ami egy golyószóró esetében baj, hiszen a folyamatos tüzelés alatt használhatatlanra melegszik a csöve.
Az új RPK azon túl, hogy letisztultabb, formatervezését tekintve a modern nyugati fegyverekhez hasonló vonalvezetésű fegyver lett, cserélhető csövet is kapott, miközben megmaradt az előd sokoldalúsága. Az RPK–16 csapattámogató golyószóróként is használható sorozatlövő módban, viszont van rajta egylövéses, öntöltő mód is, amelybe átkattintva kényszer szülte mesterlövész-fegyverként is használható.
A mesterlövész szót ilyenkor kicsit érdemes továbbgondolni, nem a klasszikus, napokig bújkáló, egy lövés – egy ember mesterlövészről van szó, hanem a szakasz vagy raj legjobb lövője, amerikai meghatározás szerint „designated marksman”, magyarul raj-mesterlövésznek nevezett katonáról. Az ő feladata amúgy is a csapattámogatás, és az RPK-val szélesedik a repertoárja, hiszen nagyjából ugyanazon a távolságon tudja folyamatos tűz alatt tartani az ellenséget a 96 lőszeres csigatárból, ahonnan egyenként le is vadászhatja a pontosabb egyes lövéssel őket.
Érdekesség, hogy bár a Kalasnyikov újdonságként akarja eladni az egyeslövéses történetet, valójában ez nem újdonság. Ha nem akarunk kritikusak lenni, akkor azt mondjuk, hogy a cég marketingesei ügyesen emelik ki az eladást növelő tulajdonságokat, de a lényeg, hogy az RPK régen is pont azért lett népszerű, mert pontosabban és messzebbre lőtt, mint a raj többi fegyvere, és ez a modern konfliktusokban is hasznos tud lenni, lásd a szintén az Afganisztánban az egyik hegyről a másik hegyre lövöldöző amerikaiakat.
A fegyverhez kétféle hosszúságú csövet terveztek, a hosszabb, 500 milliméteres a pontosabb lövésekre, a rövidebb 370 milliméteres pedig a hétköznapi feladatokra. (Érdekesség, hogy a hosszabb cső 5 centivel rövidebb, mint a korábbi, 74-es változaton, ami nem feltétlenül javítja a pontosságot.) Hogy mindig a célnak leginkább megfelelő extrák legyenek rajta, a tervező a nyugaton ma már alapfelszerelésnek számító szereléksínekkel is bőségesen megszórta a modellt, távcsövet, éjjellátót, harcászati irányító rendszert, de akár a helyiségharcnál fontos fegyverlámpát és mellső markolatot is rakhat fegyverére a lövész, és annak sincs akadálya, hogy hangtompítót tekerjen a cső elejére.
Ahogy a névben szereplő szám is mutatja, már legalább 2012 óta forog a hírekben a legújabb Kalasnyikov, de egy furcsa lépéssel a fejlesztő egyetlen húzással eltüntette a két éve már nyilvánosan is mutogatott modellt, hogy egy teljesen újat hozzon be helyette. Hogy ne legyen túl bonyolult a dolog, a név megmaradt, viszont a korábbi AK–12 tervei helyett inkább a párhuzamosan fejlesztett AK–400-as az alap. A kavarás pontos oka igazából ismeretlen, névtelen források szerint a tesztek során tapasztalt hibákat egyszerűbb volt úgy kijavítani, hogy a két modell megoldásait házasították egy öszvérben. Tényleg csak azért, hogy végképp összezavarjam a kedves olvasót, elmondom, hogy van egy AK–15 is, ami főleg a tüzelt lőszer kaliberében tér el a 12-es modelltől, mert míg az a könnyebb 5,45-ös köztes (karabély)lőszert használja, az utóbbi a nehezebb 7,62-est.
Érdekesség, hogy az új AK-nak az a régi AK–74 leginkább az elődje, amely a feljebb részletezett régi RPK alapja volt, de ezt a finomságot talán már tényleg csak a fegyverbuzik értékelik. A lényeg, hogy a fejlesztők nem az előző változatot faragták, hanem visszanyúltak jó negyven évet, és azt házasították össze mindazzal, amit ma a modern fegyvertervezésben jónak gondolnak. Ilyen például a betolható válltámasz, ami leginkább az amerikai M4-ről lehet világszerte ismert, a fanyalgók szerint elég vicces, hogy a legújabb AK pont egy amerikai alkatrészt másol, de ha egyszer valami működik, kár fanyalogni. Főleg azért, mert nem ez az egyetlen pont, amelyben az oroszok a nyugatot másolták.
A Kalasnyikov konszern ugyanis bemutatott egy olyan fegyvert, amely leginkább a kétezres években folyó, végül csúf módon lefújt amerikai gépkarabély-fejlesztési tenderen induló fegyverek utódja is lehetne. Behajtható válltámasz, kompakt méret, kompozit anyagok a borításban és a kezelőszerveknél – érdekesség, hogy az MA nevű fegyver belül a jelentések szerint leginkább a Dragunov egy 1975-ös, szintén MA típusú fejlesztésére hasonlít leginkább. 40 éve a mérnökök szintén egy kis méretű, könnyű fegyvert akartak a karabélyok erejével és a (nagyobb) géppisztolyok méreteivel, de a Dragunov MA nem lett több ipartörténeti különlegességnél, részben például azért sem, mert a szovjet mérnökök alaposan túlbecsülték koruk polimer- és kompozitalapú iparának képességeit.
Manapság viszont már az a fura, ha egy fegyverben nincs ilyen alkatrész, ráadásul a rövid cső és a behajtható-összecsukható válltámasz is mind olyan dolgok, amelyeket az USA is szeretne egy, az M16-ot leváltó fegyverben látni.
Az új, 2016-os MA az AKS-74U-t cseréli majd le, ez az orosz deszantos egységek mellett az összes olyan alakulat alapfegyvere, amelyeknek valamiért fontos, hogy minél kisebb fegyverük legyen, például harckocsik legénységének, vagy épp különlegesen fontos személyeket kísérő testőröknek. A fegyver összecsukva pont 50 centiméter, töltetlenül pedig nem több, mint 2,5 kiló. Megerősített műanyag tokozása, kétkezes (vagy hamar kétkezessé alakítható), és 700-800 lőszert simán kilőne percenként, ha lenne hozzá ekkora tár (de nincs, 30-as a legnagyobb). A kiállításon elhangzott, hogy a fegyver a gyári fejlesztés és teszt utolsó fázisában tart, ez újbeszélül van, óbeszélül annyit jelent, hogy legjobb esetben is 3d nyomtatott, vagy inkább fröccsöntött makettek vannak, meg a szándék, hogy a megfelelő érdeklődés esetén végigvigyék a fejlesztést. Ha lenne ebből használható darab, egészen biztosan bemutatták volna a kiállításon éles lőszerrel is. Ettől függetlenül érdekes lesz figyelni, milyen messze jut majd a világban.
A kiállításon két új, kifejezetten mesterlövészeknek tervezett puskát is bemutatott az orosz cég. Az egyik egy félautomata puska, az SZVK, ezt a pr-szöveg szerint kifejezetten a harci tapasztalattal rendelkező mesterlövészek, illetve orosz különleges egységek kéréseinek megfelelően tervezték. A gyári teszteket gyűrő fegyvert a Dragunov utódjának lehetne mondani, még a működési elve is hasonló (gázelvételes, forgózáras reteszelésű). A tervek szerint a megfelelő kaliberű puskát akár a Dragunov táraival is lehet használni, viszont sok egyéb tekintetben óriási fejlődést jelent majd a fegyver. Ez nem meglepő, hiszen ha tényleg igazi katonák adtak tanácsot a fejlesztésnél, ők azokat a tapasztalatokat adták át, melyeket a jóval fejlettebb nyugati fegyverek használata közben szereztek, hiszen a Dragunov már rég meghaladott, a csapatok egy része például HK 417-est használt.
Az SZVK ennek megfelelően műanyag kompozit borítású, szereléksínekkel gazdagon díszített, amúgy is nagyrészt testre szabható puska lesz. Elsősorban a korábban már említett raj-mesterlövészeknek szánják a puskát. A legfőbb eltérés az RPK–16-hoz képest, hogy az SZVK 7,62-es puskalőszert (abból viszont kétfélét, a NATO-szabványt és az orosz rendszerben megszokottat is) használ, ami jól jön, ha fedezék mögé rejtőző célpontok ellen kell harcolni, viszont nincs igény arra, hogy folyamatos tűz alatt tartsanak egy helyet.
A klasszikus, a filmekből ismert, illetve a nyugati értelmezésben megszokott (és szép lassan a Varsói Szerződés aláíróinak hadseregeiben is teret nyerő) mesterlövészek is kapnak új felszerelést a Kalasnyikovtól: a forgó-tolózáras, .338-as Lapua Magnum lőszert tüzelő, 1500 méter távolságig mindenféle időjárási és egyéb körülmények között használható VSZV–338-at. A fegyver egy ultrafinom olimpiai céllövő műszer találkozása a katonai igényekkel: a széles körben állítható kezelőszervek (a sütéshez kellő erő pontos beállítása mellett a ravasz helyzete is szabályozható) és a céllövő fegyvereknél megszokott formák mellett a puska nagy keménységű műanyagból készült, a válltámasz a szállítás egyszerűsítése miatt behajtható. A különleges kialakítás miatt a fegyver csöve egyszerűen cserélhető, ez a harctéri alkalmazás miatt fontos tud lenni, és persze az olimpiai lövészszámokban szokatlan dolgokat is fel lehet szerelni a puskára, például éjjellátót is.
A fegyverek nemzetközi elérhetőségéről és áráról még nem nagyon vannak hírek, pedig egészen biztosan óriási rendelések érkeznének be az orosz vállalathoz. A magyar alkalmazás pillanatnyilag eléggé elképzelhetetlen, de főleg politikai, semmint rendszerszintű okok miatt. A most bemutatott fegyverek nagy részének használatára nem kellene átképezni igazán a katonákat, és az sem lenne akadály, hogy a fegyveres szolgálatot teljesítő alakulatok egy része (főleg az amerikai irányelvek alapján kialakított MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred) már amerikai fegyverekkel harcol.
Nekik maradhatna az, de mindenki másnak, akinek az ütött-kopott, sokadik évtizedüket szolgáló, amúgy is sok szempontból meghaladott fegyverekkel kéne megvédenie a hazát (vagy épp saját magát egy külföldi misszióban), kiváló választás lehetne bármelyik Kalasnyikov-termék (mármint amelyik túljut a tervezőasztalon). A ruházatot sikerült lecseréltetni a közelmúltban, szóval még az is lehet, hogy egyszer összejön egy új fegyvertender is. Bár, ahogy a mondás tartja: kis hadsereg öltözködik, nagy hadsereg fegyverkezik.
Ne maradjon le semmiről!