Index Vakbarát Hírportál

Csúnya vitába keveredett a gyilkos robotsofőr

2016. szeptember 18., vasárnap 11:11

Napok óta civakodik egymással a Tesla és a Mobileye, ami biztosan nem tesz jót az önjáró autók megítélésének. A nyilvános szópárbaj legutóbbi fordulójában a Mobileye vágta a Tesla fejéhez, hogy valótlanságokat állít és inkorrektül jár el a köztük zajló szakítás ügyében, és nagyon úgy tűnik, hogy az autógyártó

nem tartja szem előtt az utasok biztonságát.

A Tesla és a Mobileye a floridai baleset nyilvánosságra kerülése után jelentették be, hogy elválnak útjaik. Ez volt az a baleset, amelyben az Model S autó félautomata módban belehajtott egy keresztbeforduló kamionba, mert a tűző napfényben nem ismerte fel, és nem lassított.

Először úgy tűnt, hogy ezzel véget is ér a történet, de a Tesla szeptemberben kiadta az Autopilot nevű robotsofőr 8. verzióját, amely az eddigieknél nagyobb mértékben támaszkodik az autó beépített radarjára (annak ellenére, hogy korábban mindvégig azt hangsúlyozta, a kamera bőven elég az önálló kormányzáshoz).

Múlt csütörtökön viszont azt közölte a Mobileye, hogy

a Tesla az Autopilottal túlságosan feszegette a határokat a biztonsággal kapcsolatban.

Erre reagálta azt a Tesla szóvivője, hogy az autó kézikönyvében világosan leírják, hogy minden felelősség a sofőrt terheli, és aki a komány mögött ül, annak a robotsofőr működése közben is folyamatosan figyelnie kell, mintha csak ő vezetne.

A Mobileye azt is közölte, hogy amikor a Tesla megállapodást kötött velük 2015 májusában a robotsofőr használatáról, akkor még arról volt szó, hogy a vezetést segítő technológia csak úgy működik, hogy a sofőrnek a kormányon kell tartania a kezét, ami garantálná, hogy a sofőr tényleg odafigyel a vezetésre. A Mobileye ugyanis aggódott az elengedett kormánnyal történő vezetés veszélyei miatt. Mindezek ellenére a Tesla úgy vezette be az Autopilotot, hogy az kormányra tett kéz nélkül is működik. 

Erre a Tesla rátett még egy lapáttal, és azzal vádolta meg a Mobileye vezetőségét, hogy kényszeríteni akarták az együttműködés folytatására, miután az izraeli cég megtudta, hogy a Tesla elkezdett szakértőket toborozni, és a házon belül akarja folytatni a szenzorok és a vezérlés fejlesztését. Erre mondta azt a Mobileye pénteken, hogy a Tesla hazudik, és hogy ők nem sokat tudnak arról, mi zajlik a pertnerüknél.

Rovatok