Index Vakbarát Hírportál

Tavasszal kezdődik a vidéki internetfejlesztés

2016. szeptember 20., kedd 12:50

Miután 139 járásban sikeres volt a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében indított pályázat, a nyertes szolgáltatók 2017 tavaszán kezdhetik el az építési munkálatokat – írja az ITcafé. A 43 benevezett szolgáltató közül kiválasztották a 27 legsikeresebbet, a kiválasztásban erőteljes teret nyertek a kis- és középvállalkozások.

"A szerződéskötés előreláthatólag szeptember közepéig befejeződik, ősszel felvehetők az előlegek, 2017 tavaszán pedig a tényleges építési munkálatok is elkezdődhetnek. Párhuzamosan folynak a GINOP pályázatban nem szereplő, hazai finanszírozású közép-magyarországi régió fejlesztési előkészületei is, ennek munkálatai előreláthatólag októberben startolnak” – nyilatkozta Debreceni Győző, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) programvezetője.

Több és gyorsabb internet kellene

2020-ig az elvárás kétirányú: egyrészt országosan biztosítani kell a szélessávú internetelérést, másrészt meg kell valósítani, hogy a háztartások 50 százaléka legalább 100 Mbit/s (megabit per másodperc) sebességű internetre fizethessen elő. Tehát a gyakori félreértéssel szemben nem kell ennyi előfizetést összehozni, és nincs szó például ingyen internetről, csak arról, hogy biztosítani kell az infrastruktúrát annak, aki előfizetne.

Magyarország évek óta az EU középmezőnyében helyezkedik el, jelenleg az interneteléréssel rendelkező háztartások 78 százaléka áll 30 Mbit/s fölött. Ha azonban 2018-ig sikerül teljesíteni az első elvárást, feljebb léphetünk a ranglétrán. A SZIP három fázisban valósul meg, a legkritikusabb része az utolsó lesz, amelyben a teljesen elszigetelt területek elérésének érdekében országos vezeték nélküli hálózatot építenek ki.

A második, 100 Mbit/s-ra vonatkozó elvárás infrastrukturális alapját a fejlesztési program biztosítja, azt azonban, hogy valós igény lesz-e a háztartásokban 100 Mbit-es sávszélességre, a piac által előállított tartalmak, a KIFÜ szerint a szolgáltatások fogják eldönteni.

Kell ez nekünk egyáltalán?

A SZIP program hatásai leginkább azt a körülbelül egymillió háztartást érintik, amelyek eddig egyáltalán nem rendelkeztek hozzáféréssel. (Ezek közel felét még a SZIP élesedése előtt önerőből vállalták a szolgáltatók.) Ezen felül viszont minden háztartás profitálhat belőle a KIFÜ szerint, mert a piac bővülésétől az előfizetői árak mérséklődését várják. A SZIP hozzájárul a Digitális Jólét Program megvalósulásához is.

Nagy Péter, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) operatív igazgatója szerint érdekes kérdés azonban, hogy felhasználói szempontból valójában mekkora igény van erre. A kérdéskört a szakemberek október 12-14. között a HTE Infokom konferencián vitatják meg olyan témákkal együtt, mint a szabályozási kérdések, a kiberbiztonság és a felhőkommunikáció, vagy éppen az 5G, a mobilkommunikáció ötödik generációja.

Rovatok