Index Vakbarát Hírportál

A Monty Python is büszke lenne az új amerikai kézigránátra

2016. szeptember 27., kedd 07:06

Olyat tesz az amerikai hadsereg, amilyet jó negyven éve nem: új kézigránátot fejleszt. A dolog különlegessége, hogy az új gránát egyben haditechnikai kuriózum is lesz, mert úgy lesz támadógránát, hogy közben védekezőgránát is lehet.

Kézigránátból van többféle (hang-fény gránát, népszerűbb nevén frászgránát, tankelhárító gránát, füstgránát), az emberek gyilkolásra kitalált, és szélesebb körben alkalmazott fajtából kettő létezik.

Az egyik úgynevezett védekező gránát, melynek működési elve, hogy a töltet körül vastag fémház van, amely szilánkosra robban, és repeszként szétrepülve „fejti ki ölőhatását az ellenséges élőerőn”. A másik a támadógránát, amelynél robbanóanyag van sok, de fém borítás egyáltalán nincs, inkább csak papír vagy valami könnyű anyag. Az ilyen gránát jóval kisebb területen, két-három méteren belül kelt halálos vagy komoly sérülést okozó lökéshullámot. Az USA új fejlesztése ezt a két dolgot vonná össze úgy, hogy a katona az adott helyzettől függően, egy kapcsoló segítségével állíthatná be, hogy melyik változatot használná.

Vagy valami, vagy megy valahová

Több magyar szakértőt is megkérdeztünk arról, vajon hogy lehet ezt elérni, de pontos választ senkitől sem kaptunk. A legjobb tippek abból születtek, hogy a gránát a kiadott illusztráció alapján kifejezetten kövér, így ez ad helyet különféle megoldásoknak.

A dolog különlegessége tehát az, hogy az ET-MP-hez hasonló dolog eddig nem volt, és nem azért nem, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy milyen jó lenne, ha a katonáknak nem kéne kétféle gránátot magukkal cipelniük, hanem mert a házasítás megoldása olyan egyszerű, mint lódarazsakat tenyészteni hagyományos méretű darazsak és lovak pároztatásával.

Ha a gránát koncepciója mégis működőképes, pár éven belül akár hadrendbe is veheti az USA, a fejlesztőcég szerint a 2020-as évek elején lehet majd kiosztani az első szállítmányt. További érdekesség, hogy bár a gránát elméletileg egyszerűsíti a katonák életét (már csak azért is, mert jobb- és balkezesek egyaránt tudják használni speciális fogásváltás nélkül), valójában inkább csak a gondok sokasodnak majd.

A kézigránát a lehető legveszélyesebb minden, a gyalogságnál rendszeresített kézifegyver közül, elég egyetlen tényezőt elszámolni a sok ismeretlenes elhajítási egyenlet során ahhoz, hogy csúnya öngól legyen a vége. Az, hogy a tűzharc közepén a katona majd józan ítélőképessége teljes birtokában dönt egy kapcsoló átkapcsolásával arról, hogy kétméteres körben vagy egy 20 méteres területen akar megsebesíteni és megölni mindenkit (beleértve esetleg saját magát), szintén komoly elvárásnak tűnik, főleg azt követően, ha megnézünk egyet a Youtube számos, kézigránátos videói közül.

Rovatok