Index Vakbarát Hírportál

A Samsung még kivár a VR-ral

2016. október 4., kedd 09:05

A Samsung úgy döntött, hogy még nem gyárt önálló VR-szemüveget, egyelőre kivár, merre mozdul a trend. A cégnek ugye van egy szemüvege, de ezt csak mobillal lehet használni úgy, hogy a telefont beletesszük a megfelelő helyre és onnan futtatjuk az alkalmazásokat.

Azért döntöttek a kivárás mellett, mert még nem dőlt el, hogy a VR egy szubkultúra szórakozása lesz vagy már átment a mainstreambe. Megnézik, hogy mennyire lesz népszerű, a szemüvegeket mennyien fogják megvásárolni.

Ez azért érdekes, mert tavasszal már megerősítették, hogy fejlesztik az önállóan is használható szemüveget. Young Sohn, a Samsung stratégiáért felelős vezetője szerint most nagyjából a tyúk és a tojás esete igaz a VR-ra. Fejlesszenek minden az egyben készülékeket akkor, amikor a piac még nem áll rá készen? De készen áll majd a piac, ha nincsenek eszközök?

A Samsung az egyik legnagyobb VR-headset gyártója, 99 dollárért adják a szemüveget, de ezt csak a jobb Galaxy és Note mobilokkal lehet használni. De sokszor adják ingyen a szemüveget azoknak, akik előrendelik valamelyik agyonhájpolt terméküket, mint nemrég a Note 7-et.

A fejlesztendő területek között az akkumulátort és a kijelzőt említette Sohn, A következő generációs termékeknek legalább kétszer akkora felbontásúnak kell lenniük a mostaniaknál, hogy tényleg jó legyen a minőség.

Rovatok