Technikatörténet, ipartörténet, országtörténet – a Magyar Optikai Művek (MOM) circa 120 évéről bármelyik aspektusból hosszan lehetne értekezni. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) Műszaki Tanulmánytárában tartott október 5-i előadásában Kisfalusi Gábor, a MOM tervezőmérnöke leginkább e három irányból nézve elevenítette fel a gyár emlékét, hogy aztán a Tanulmánytár elképesztően gazdag gyűjteményében megbúvó tárgyak révén kézzelfogható képet kaphassunk a MOM fontosságáról, és hogy egyúttal érezhessük fájó hiányát.
Az talán az egyik legszomorúbb mozzanata a MOM történetének, hogy amikor 1996-ban az Fotex-palota kivételével az utolsó gyárépületet is elbontották a Csörsz utcában, hogy a helyén lakópark és pláza épüljön később, nem gondoskodtak a gyári relikviák és dokumentumok megmentéséről. A Magyar Optikai Művek (MOM) Emlékalapítvány a nagyon kevés fennmaradt iratból, fényképből, személyes emlékekből dolgozva próbálja menteni a menthetőt, Kisfalusi Gábor előadása is javarészt ezekre támaszkodott.
A cég története a kiegyezés utáni évtizedekre nyúlik vissza, amikor a magyar ipar fejlődése külföldi gyárosok – Ganz Ábrahám és társai –, jóvoltából hatalmas lendületet vett. Süss Nándor, marburgi mechanikus, kolozsvári egyetemen 1876-ban alapított műszerész műhelyét látva a magyar kormány felismerte a hazai finommechanikai ipar szükségességét, ami végül az Állami Finommechanikai Tanműhely 1886-os megalapításához vezetett. A Mozsár utcai kis üzemből nőtt ki a Süss Nándor-Féle Precisio Mechanikai intézet az Alkotás utcában, ahonnan 1905-ben költözött végleges helyére, a Csörsz utcába a MOM elődje.
A kezdetben államilag is támogatott gyár egyik fő feladata a tudósok támogatása volt, korszerű, pontos műszerek, felszerelések, készülékek gyártásával. Így került képbe Eötvös Lóránd fizikus, akinek világhírű torziós ingája is Süss Nándor finommechanikai műhelyében készült, mely precíziós műszer pár évvel később gyökerestül változtatta meg az olajkutatást, majd úgy en bloc a nyersanyagkutató geofizikát.
Mivel az 1918-ban részvénytársasággá alakuló cég gyártmányai (például távcsövek, teodolitok) egyre több optikai alkatrészt tartalmaztak, és ezek importja meglehetősen drága volt, német üvegcsiszoló know-how-ra támaszkodva megkezdték a hazai lencsegyártást, aminek kiteljesedését Süss már nem érhette meg: 1921-ben halálra gázolta egy villamos a Tabánban.
1922 kezdték meg az Eötvös-inga exportra készülő gyártását, majd 1930-ban fele-fele arányban a jénai Zeiss és magyar honvédelmi minisztérium tulajdonába kerültek a cég részvényei. 1939-ben a céget átkeresztelték Magyar Optikai Művekre, utalva az egyre meghatározóbb optikai profilra. Ettől függetlenül a legnagyobb lökést nem a tökélyre vitt lencsecsiszolás jelentette a gyárnak, hanem egy kis apró felhúzható szerkezet, az óraműves gyújtó. A légvédelmi gránátokba szerelhető robbanáskésleltetőt német licensz alapján kezdték gyártani, és a közelgő második világháború miatt több százezer darabot gyártottak belőle.
És itt következik a talán legmeglepőbb csavar a történetben: az ellenséges államnak számító Nagy-Britanniának is gyártott és szállított a MOM a rendkívül kelendő, remek minőségben gyárott, megbízhatóan működő óraműves gyújtóból, amire milliós nagyságrendű szerződésük volt. Hogy ezt teljesíthessék, a hadiipari beszállítóvá váló cég területén külön épületet húztak fel részben angol befektetői pénzből. A Mengl Ferenc tervezte F-épület kis homlokzati tornyára került a légvédelmet szimbolizáló, ég felé célozó íjász szobra, ami a MOM korabeli logója is lett egyben (és amit 1945 után jól le is döntöttek, nyilas jelképként értelmezve azt).
Ma már nehéz lenne bizonyítani, hogy kifejezetten a szoros angol kötelékek miatt, de tény, hogy a háborús pusztítást viszonylag kevés kár elszenvedésével élte túl a gyár, és hogy pont az F-épületet teljesen elkerülték a szövetségesek bombái.
A magyar finommechanikai-optikai ipar fellegvára a rendszerváltásig az államosított szocialista iparvállalatok tervgazdálkodás által gúzsba kötött életét élte, de ennek ellenére kiemelkedő eredményeket tudhatott magáénak, és bőven tudtak fejlesztésekre is koncentrálni, nemzetközi elismeréseket is besöpörve (a geodéziai műszerfejlesztők három műszere is elnyerte 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíját). A MOM által 1963-tól gyártott giróteodolit pedig a CERN egyik földalatti részecskegyorsítójának építésekor jutott meghatározó szerephez.
Ezek mellett tömegesen készültek a MOM ébresztőórák, amikből csaknem minden magyar (és számos KGST-tag, sőt nyugat-európai) háztartásba jutott, és maradandót sikerült alkotni a fényképezőgépgyártás területén is: átvették a Gamma Optikai Művek optikai profiját, és az Optikai Kutató Laboratórium optikai-kutató részlegét, ahol még 1954-ben fejezték be egy korszerű, kisfilmes, távmérős fényképezőgép fejlesztését, amiből azután a MOM gyártott Momikon néven 1956-ig 3470 darabot. Ezután következett az 1956-tól gyártott Mometta-sorozat (Mometta, Mometta-II, Mometta-III, Mometta Junior), több mint harmincezer eladott példánnyal, illetve 1959 és 1966 között a rollfilmes Fotobox több tízezer eladott példánnyal. A sikeres fényképezőgép-gyártást a szovjet és kelet-német gyártók előnyben részesítése érdekében, központi utasításra állították le 1966-ban. Nem véletlen, hogy a Momikonok és Mometták ma már féltett gyűjtői darabok, az átlagos használt filmes kameráknál lényegesen drágábban cserélnek gazdát.
A hatvanas években több új gyártmánycsoport is megjelent: a laboratóriumi műszereket és számítástechnikai kiegészítőket (szalaglyukasztók és olvasók, mágneslemezes tárolók) is kezdtek gyártani. A vállalat fejlődése a 80-as évek közepén torpant meg, többek között az olcsóbb és jobb japán floppyk térhódítása miatt. A rendszerváltás politikai-gazdasági kavarodásában több kisebb rt-re és kft-re bomlott az időközben eladósodot cég, egyes részlegek pedig meg is szűntek. A Csörsz utcvai telephelyet egy bajor befektető vette meg, a gyárat 1996 nyarán kiürítték, majd az épületeket - a Fotex tulajdonába került optikai épület kivételével - mind egy szálig lebontották, a gyönyörű F-épületet is beleértve. A Magyar Optikai Művek 1998-ban jogutód nélkül megszűnt, nevét a helyén épült bevásárlóközpont és lakópark őrzi, szellemiségét (és részben a MOM betűszót) pedig több kisebb, máig sikeresen működő cég.
És akkor egy “régen minden jobb volt” sóhaj kíséretében nézzünk pár MOM-tárgyat a tanulmánytár gyűjteményéből:
Momikon távmérős fényképezőgép
Robusztus 35 mm-es kisfilmes gép, Ymmar optikája 50 mm-es fókusztávolságú, 3,5-ös fényerejű volt leggyorsabb zárideje 1/500, ami remek pillanatfelvételek készítését tette lehetővé.
Mometta-II
A Mometta-sorozat a Momikon továbbfejlesztéséből született, a korszak státuszszimbólumának számított, ha valaki ilyen géppel fényképezett. 1955-körül egy Mometta 1490 forintba került, akkortájt a bruttó havi átlagbér 1080 Ft körül volt.
Fotobox kamera
Bakelitházas, Rollfilmes amatőr fényképezőgép a Pajtás, Útitárs mellett az egyik legismertebb márka az ötvenes-hatvanas évekből. Nem túl fényerős lencséjének rengeteg elmosódott nyaralási emlékképet köszönhettek a családok.
Space Age ébresztőóra
A hetvenes évek uralkodó dizájntrendjébe illeszkedik ez a darab, ami bármelyik, futurisztikus bútorokkal, élénk színű, lekerekített formájú használati tárgyakkal berendezett lakásban megállta a helyét.