Index Vakbarát Hírportál

Robotpilótára kapcsol a Solar Impulse

2016. október 11., kedd 13:59

A napelemes repülőgép pilóta nélküli változatán dolgozik a Solar Impulse csapata – írja az MTI.

A két pilóta, André Borschberg és Bertrand Piccard egy hétfői genfi találkozón elmondta, hogy a 30 fős csapat szennyezésmentes technológiák terveivel foglalkozik, köztük a Solar Impulse 2 pilóta nélküli modelljével.

Az együléses Solar Impulse 2 2015 márciusa és a 2016 júliusa között kerülte meg a Földet több szakaszban. A pilóták felváltva vezettek. A napelemes gép drónváltozatáról azt mondták, hogy hónapokat tölthet a levegőben, 20 kilométer magasságban, ahonnan megfigyeléseket és méréseket végezhetne, vagy wifi-kapcsolatot teremthetne ritkán lakott térségeknek.

A Csendes-óceán feletti 8924 kilométeres szakaszt teljesítő André Borschberg úgy került be a repüléstörténetbe, mint aki a leghosszabb repülőutat tette meg egyedül a levegőben valamivel kevesebb mint öt nap és öt éjszaka alatt. Társa, Bertrand Piccard már korábban világrekordot állított fel azzal, hogy az első emberként emelkedett a sztratoszféráig egy hőlégballonnal.

Rovatok