Index Vakbarát Hírportál

Két nagy frissítés jön a Windows 10-hez

2016. október 14., péntek 15:29

A Microsoft legalább két nagyobb bővítést ígér a Windows 10-hez. Az első, Redstone 2 nevű frissítés 2017 márciusában érkezhet. Az operációs rendszer legújabb verziójában egy Twitter-felhasználó, WalkingCat észrevett néhány, a „Windows 10 Version 1703”-ra vonatkozó referenciát. Ezek a kódszámok általában a frissítés megjelenésének évére és hónapjára utalnak.

A Microsoft már korábban is használta ezeket a kódokat, például a júliusban megjelent Anniversary Update-re (1607-es kód), illetve a tavaly novemberi frissítésre (1511-es kód).

A másik frissítés a Homehub névre hallgat; ezt elsősorban egy okosotthon eszközeinek menedzsmentjére használhatjuk, és 2017 márciusában mutathatják be.

A várakozások szerint a Microsoft a következő nagyobb rendezvényén beszélhet a bővítésekről. Erre a hónapra terveztek egy Surface PC konferenciát, így lehetséges, hogy már ott megtudhatjuk, mire számíthatunk a bővítéssel.

A Microsoft már korábban is tesztelt néhány új lehetőséget a Windows 10-en belül, a Windows Insiders program keretében, ezek csak jelentéktelen változásokat hoztak. A hírek szerint tervezik, hogy javítják a Cortana nevű mesterséges intelligenciát, hogy áthidalják a mobil eszközök és a számítógépek közötti szakadékot.

Rovatok