Index Vakbarát Hírportál

Szól az okosautó, hogy lemerül a kolléga aksija

2016. október 25., kedd 10:22

Egy huszárvágással több mint 90 millió európai jármű lesz internetre kötve 2020-ig, és a most üzemben lévő autók is viszonylag olcsón, átalakítás nélkül csatlakozhatnak. A Roland Berger tanulmánya arra mutat rá, hogy utólag telepített eszközökkel pár tízezer forintból megúszható a dolog, és nem feltétlenül az autógyártók lesznek ennek az úttörői.

Nyilvánvaló, hogy az autógyártók teljesen integrált eszközei nyújták a legtöbb szolgáltatást, de ezeket az extra csomagokat vásárlás előtt meg kell rendelni, és a felár akár millió forintos nagyságrendű is lehet. A másik véglet a kizárólag appokkal megoldott szolgáltatás, ami olcsó ugyan, de a nyomkövetésen kevés dologra képes.

A tanulmány a 10-150 euróig terjedő árú, az autók ODB szervizportjára köthető modulból és okostelefonos alkalmazásból álló megoldásokban lát nagy lehetőséget. Ezek az autóokosító eszközök rengeteg új szolgáltatást tesznek elérhetővé:

Sofőrfejlesztő szolgáltatás

Ilyen eszközt készít a magyarok által alapított, német és brit irodával rendelkező Konetik nevű startup is. Ők a vállalati flottákra fókuszálnak, mert a céges felhasználóknál látják a legnagyobb érdeklődést.

A rendszer bevezetése után óvatosabbak leszenek a sofőrök, hiszen az autó minden rendszeradatát folyamatosan rögzíti a rendszer.

Azt is látja a flottamenedzser, ha egy kolléga autójának majdnem lemerült az aksija, és lehet szólni a kollégának, hogy ebből baj lesz.

Persze a megfigyelés nem öncélú, hanem tényleges anyagi előnnyel jár. A Konetik szerint az autók kíméletesebb használatával csökken az üzemanyag fogyasztása, amivel akár 5-25 százalékos megtakarítás is elérhető. Használat közben kevésbé feltűnő, de az autó életciklusa vége felé közeledve elég fontos lehet, hogy a körültekintőbben vezetett autókon kevésbé használódnak el a fékbetétek, az abroncsok és a többi kopó alkatrész, magyarán a jármű jobban megtartja az értékét.

Rovatok