Index Vakbarát Hírportál

Mennyit ér egy extra támaszték gombokkal?

2016. október 31., hétfő 22:36

Furcsa egy gép a Lenovo Yoga Book, mert a mérete alapján ez lehetne a mobilkorszak ideális munkagépe. Simán becsúszik a táskába a többi cucc közé, észre se vesszük, hogy ott van. A billentyűzetét egybeépítették a kijelzővel, és egy másodperc alatt laptoppá vagy tabletté tudjuk alakítani. Amikor pedig eltesszük, a kijelzőt hermetikusan elzárja a külvilágtól, így a karcolódás szinte kizárt.

Éppen a billentyűzete miatt furcsa a Yoga Book. A Lenovo a szokásos mechanikus gombok helyett egy fekete műanyag tömböt tesz elénk, érintésérzékeny felülettel, amin akár egy ledekkel kivilágított billentyűzetet is bekapcsolhatunk. Ugyanez a felület digitalizáló táblaként is működik (mint egy Wacom tábla), írhatunk rá a géphez adott speciális tollal, és a ráhelyezett papírlapra kerülő tartalmat is rögzíteni tudja.

Lenyűgözően vékony gépről van szó, ssd tárhellyel, gyönyörű és nagy felbontású kijelzővel, nagyjából 8-10 órányi üzemidővel, és ezek alapján nem is lenne túlzás, hogy Androiddal 200 ezer, Windows 10-zel 220 ezer forintot kérnek érte. Nem lenne túlzás, ha legalább annyit kijelenthetnénk, hogy ez a laptop–tablet hibrid legalább az egyik funkcióját hiánytalanul betölti.

Az biztos, hogy a Yoga Book nem laptop. Magammal vittem egy külföldi konferenciára, és nem mertem rábízni a munkát, mert hiába használtam már majdnem egy hete, a gépelés közben elég sokszor hibáztam. A billentyűzet sokkal lassabban reagált, mint ahogy a mechanikusak szoktak.

Az érintőfelület másfajta nyomkodást vár tőlünk, gyakorlatilag újra kell tanulni a gépelést, és ez nem megy pár nap alatt. A Yoga Book sokkal jobban működik, mint amikor a fél kijelzőt kitakaró virtuális billentyűzeteken kell kopogni az ujjainkkal, de még ez nem tökéletes.

Az Atom processzor sem egy erőtől duzzadó egység, bár ez csak az intenzívebb, kép- gif- és esetleg videószerkesztést is igénylő munkák esetében lehet gond. A doksikkal és táblázatokkal való munkát kevésbé befolyásolja.  Az viszont nagyon jó döntés volt a Lenovótól, hogy 4 GB RAM-ot tett a gépbe, mert ezzel már megelőzhető a gyakori belassulás. Androidon bőven elég, a Windows is egész jól fut ennyi memóriával. 

Zavaróbb lehet a portok hiánya, nekem például jól jött volna egy normál méretű usb, de ehelyett csak egy microSD kártyatárolót, jackdugót és microHDMI portot találunk a Yoga Bookon. Az usb is régimódi micro, nem az újfajta type-c változat.

A Yoga Book nem is csupán tablet, annál jóval több a billentyűzete miatt, bár ez leginkább akkor volt hasznos, amikor csak extra támasztékként funkcionált. Multimédiás szórakoztató eszközként vált be a legjobban a Yoga Book, például amikor a reptéri váróban kényelmesen megnéztem rajta a Westworld első epizódját, vagy zenét hallgattam a Spotifyról. Ez mind jól működik más androidos tableteken is.

Különösen jól lehet rajta cikkeket vagy e-könyvet olvasni a full hd felbontású kijelzőnek hála.  A Yoga Book a repülőgép lehajtható tálcáján is nagyszerűen elfér, és előnyére válik, hogy sokféleképpen felállítható.

Jöhet a következő lépés

A Lenovo elhatározta, hogy egész termékcsoportot épít a Yoga Bookból, ami nagyon jó ötlet, mert a most látott első modellre lehet építeni. Csak ne keseredjenek el azon, hogy ezt a konkrét terméket még nem merjük ajánlani. Van néhány kellemetlen, javítandó tulajdonsága a Booknak.

 

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok