A jó ízlésű, menő hipszterként számon tartott Barack Obama lemezjátszója úgy kiborította az audiofileket, hogy ha most vasárnap lennének a választások, és ő indulna rajta, akkorát bukna, mint az ólajtó. Expresszionizmus, ízléstelenség, aktív hangfal és akusztikai rémálmok egyetlen képen.
Az Architectural Digest nemrég közölt egy fotósorozatot arról, hogy milyen körülmények között tengeti a mindennapjait Barack Obama a Fehér Házban. A mahagóni, a márvány, a baldachin, a formatervezés és a fejlett vizuális kultúra tobzódásában csaknem elsikkad a figyelem afölött, hogy az Egyesült Államok elnöke zenét is szokott hallgatni. Méghozzá lemezjátszón.
Egy olyan lemezjátszón, amit egy jóérzésű audiofil megvetésre sem méltatna.
Sajnos én csak annyira vagyok jóérzésű, amennyire Obama audiofil, és nem vagyok egyedül: a kérdéses fotó világszerte kiborította a vájtfülűeket. Mázli, hogy Obama nem most indul az elnöki székért, mert a globális hifis közösség népharagját elnézve ez az igazi világbotrány, nem Hillary Clinton hanyag emailkezelése.
Lássuk, milyen lehallgató berendezést állított össze a világ vezető szuperhatalmának elnöke.
A lemezjátszója Denon gyártmány, konkrétan a DP–300F modell. Nálunk is kapható, kilencven-százezer forintot kérnek érte. Ennyi pénzért kapunk egy beépített phono erősítőt, egy hangszedőt (avatatlanoknak: az a burkolat, ami körülveszi a tűt), egy szíjhajtásos futóművet és egy automata karmozgató mechanikát.
Aki egy kicsit is ért a lemezjátszózáshoz, tudja, hogy a beépített phono erősítő = gagyi. A lemezjátszók nagyon alacsony jelszinttel dolgoznak: ahhoz, hogy ebből vonalszintű (a CD hangerejével megegyező) jel legyen, fel kell erősíteni, még mielőtt a jelet továbbítanák az erősítőbe. Kényelmi szempontból indokoltnak tűnik, hogy a tervezők ezt az erősítőfokozatot a készülékbe építsék, de más miatt nem. Egy jobb lemezjátszó-erősítő (az audiofil kategória belépő szintje) nagyjából annyiba kerül, mint ez a Denon. És olcsó húsnak híg a leve.
(Nem mintha ennyi pénzért ne lehetne jót kapni: az én lemezjátszóm is nagyjából ennyibe kerül. Mármint a kar, a tányér és a futómű. A hangszedő picit többe. A hazai gyártású előerősítő és a hozzá tartozó külső táp meg másfélszer ennyibe. De sose lenne pofám ezt az összeállítást csúcsmodellnek hívni.)
Az Obama Denonjához tartozó hangszedő valószínűleg nem nagy dobás, ha belefért ebbe az árba. A Denonnak vannak jó hangszedői, például a DL-110, de az majdnem annyiba kerül, mint ez a komplett lemezjátszó. A szíjhajtás teljesen oké (a dörzskerekes vagy direkt hajtású modellek hangja mikrodinamikában sehol sincs egy jobb szíjas modellhez képest - legalábbis ezen az árszinten), de ennyi pénzért se minőségi lemeztányért, se stabil futású motort nem várhatunk.
Hagyjuk is, mert csak felidegesítem magam; térjünk át a többi komponensre. Ez viszonylag egyszerű lesz, mert Obama egy huszáros vágással kihagyta a rendszerből az egyik legfontosabb komponenst, az erősítőt. Aktív hangfalakat használ.
Az aktív hangfal inkább stúdiózáshoz való, hifizésre nem annyira alkalmas. A Kanto YU5 5.25 beépített D osztályú erősítője könnyedén meghajthatja az 5,25 hüvelykes membránokat, de pénzt merek rá tenni, hogy ha csukott szemmel elhajítanék egy féltéglát valamelyik hipermarket műszaki osztályán, egy minőségibb elektronikát találnék el vele. És ha a garázdasági ügyemet egy audiofil bíró tárgyalná, nem értené meg az „okozott kár” fogalmát.
Ezek a hangsugárzók egyébként bluetooth-kompatibilisek, tehát ha nem muszáj, kábelezni se kell őket! Micsoda zseniális megoldás! Miért nem jutott ez eszébe egy high-end gyártónak se? Bocsánat, valakinek eszébe jutott: az Avantgarde Acoustic Zero 1 modellje például tud wifizni, beépített erősítője van, és úgy szól, hogy annak párja nincs. Csak éppen 11 500 euróba kerül. Egy 400-500 dolláros, integrált erőstős, bluetoothos hangsugárzó meg úgy viszonyul egy Avantgarde-hoz, mint egy lerohadt Rába-Steiger traktor egy Shelby Cobrához. (Arról nem is beszélve, hogy az analóg lejátszáshoz vezeték nélküli digitális adatátvitelt használni kész fodított alkímia: aranyból ólmot, várból szart, vasból fakarikát.)
Valószínűleg Obama is érezte, hogy ez a hangzás kicsit vékony lesz, ezért az egész összeállításnak alákúrt egy Audioengine S8 mélynyomót – kár lenne kihasználhatlanul hagyni azt a subwoofer-kimenetet a Kantón, nem? Ez a láda nagyjából százezer forintért vásárolható meg, és a Whathifi cikke szerint jó megépítésű, vezeték nélkül csatlakoztatható, igen súlyos, nagyon hangos, de lomha dögről van szó. A hifizésben egyébként is ritka madár a mélyláda; ha mégis, inkább az olyan gyártók termékei futnak, mint a Rel vagy a Velodyne. Ezek nagyjából kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint az Audioengine.
A totál össze nem illő komponensekből álló bazári néphifinek az elnök úr egy gyönyörűen giccses, valószínűleg baromi drága márványasztalon talált helyet. A márványlap nem hülye ötlet, gyakran alkalmazzák rezgéscsillapításhoz. Viszont azt minden hülye tudja, hogy a lemezjátszót és a hangsugárzót nem tanácsos egy asztalra helyezni, mert a leadott hangrezgéseket a lemezjátszó felveszi, és a hangkép olyan lesz, mint a mosott szar.
A pozicionálásról már nem is érdemes beszélni: mire a maradék zenei információ a levegőbe kerül, addigra úgyse marad semmi a színpadképből. A mélynyomó természetesen az asztal alá került, két gyönyörű váza közé; csak remélni merem, hogy nem Thomas Jefferson hamvai vannak benne. Egyébként ezen sem lennék meglepve, mert ez az egész összeállítás Alma Thomas 1973-as képe, a Sky Light alá került. Az 1978-ban elhunyt expresszionista festőnő képei manapság dollárok százezreiért cserélnek gazdát.
Ez alá a kép alá pakolni ezt az összeállítást csak két fokkal jobb annál, mint kihajítani a márványasztalt, fölgraffitizi a falra, hogy „SWAG, BITCH xD”, és valami ikeás pozdorja ülőkére állítani egy leharcolt boomboxot. Ez az összeállítás azt sugallja, hogy az Elnök Úr ezt az egész hifizést igazából le se szarja – erről árulkodik a nagyjából húsz darabos lemezgyűjtemény is.
Ehhez képest a Pink Floyd- és Deep Purple-rajongó Dimitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke megadja a módját a zenehallgatásnak. Az ő hifijében aztán van minőség! Daniel Hertz M1 hangsugárzók és M6 erősítő előfok, M1 Telikos monoblokk végfokok, Avid Acutus Reference SP lemezjátszó futómű, Naim CDX2 cd játszó, és Technics RS orsós magnó – a fotókon sajnos nem látszik tisztán, hogy az 1500-as vagy az 1700-as modell.
Az egész rendszer 150-200 ezer dollárba kerül. Remélhetőleg nem közpénzből fizettek érte.
Biztos én vagyok túl hifibuzi, de nekem ez ijesztőbb erődemonstráció a kétpólusú világ helyzetéről, mint a Krím annektálása, vagy másfél tucat közepes hatótávolságú Pershing rakéta.