Index Vakbarát Hírportál

Látványos drónrajt mutatott be az Intel

2016. november 7., hétfő 11:08

Az Intel év elején Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy a szoftverével egyetlen ember egyszerre 100 drónt irányított. Akkor még leginkább pr-akciónak tűnt a látványos fényjátékot az égre rajzoló drónraj, de a cég új bejelentése helyreteszi az akkori akciót is: bemutattak egy saját drónt, amelyet kifejezetten a hasonló látványos drónrajshow-khoz fejlesztettek.

A Shooting Star (hullócsillag) nevű drón lelke a szoftver, amely automatizálja az égre rajzolást azzal, hogy a raj mindegyik drónjának megmondja, hova kell repülnie, hogy felvegye a helyét az alakzatban, és létrejöjjön a megjeleníteni kívánt kép. Azt is képes szabályozni, hogy az akkutöltöttsége és a GPS-vétel erőssége alapján melyik drónt melyik pozícióba érdemes mozgatni.

A cég szerint ezzel az egyébként hetekig tartó tervezés pár napos munkára csökkenthető, és az egész show levezényléséhez elég egyetlen irányító. A Shooting Star led-lámpájával pedig négymilliárd különféle színkombináció állítható elő. Csak 20 percet bír egy töltéssel, ami érthető, hiszen nem önálló röpködésre, hanem rövidebb mutatványokra tervezték, és nem az egyedi teljesítménye, hanem a többi drónnal való együttműködése benne a pláne.

Magát a drónt úgy tervezték, hogy még baleset esetén is minél kisebb károkozásra legyen képes: habból és műanyagból ál, a négy hajtóművét pedig rács zárja el a külvilágtól. Állítólag esőben is simán repül, így kevésbé időjárásfüggő egy-egy fényshow megrendezése, bár az más kérdés, hogy esőben kit érdekel egy fényshow.

Itt egy videó is arról, hogy a januári rekordot jelentő 100 drón után 500-zal is működik a mutatvány:

Rovatok