Index Vakbarát Hírportál

Nem fogják elhinni: végre bármilyen vonatra lehet e-jegyet venni!

2016. november 10., csütörtök 16:16

A MÁV olyat lépett, amit akár már korábban is megléphettek volna, mégse számítottak rá sokan, hogy tényleg megteszik valaha: a hvg.hu szúrta ki, hogy már bármelyik vonaton lehet e-jegyet használni.

Magára a jegyvásárlásra már eddig is volt lehetőség a neten, de egészen mostanáig az az abszurd helyzet élt, hogy csak bizonyos járatokon lehetett nyomtatás nélkül, például mobilon bemutatni a qr-kódot, de ha valaki mondjuk személyvonaton szeretett volna e-jegyet használni, akkor egy állomás kioszkjában vagy jobb esetben otthon ki kellett nyomtatnia előre a jegyet.

Ez változik meg most egy csapásra, és ezentúl bármilyen vonaton utazunk, elég a megvett jegyet egy erre alkalmas eszközön bemutatni, nincs szükség többé nyomtatgatásra. Ez a papírnélküliség nemcsak a fáknak jó, hanem az idegeinknek is, mert egyrészt ugrik a plusz macera, másrészt eddig előfordulhatott, hogy a kioszk problémája vagy hiánya miatt nem is volt olyan egyszerű a nyomtatást megoldani.

Maga a jegyvásárlás folyamata ugyanaz, mint eddig, ide kattintva lehet bejelentkezni, és kiválasztani az utat.

Rovatok