Index Vakbarát Hírportál

Okosszemüveget tervez az Apple

2016. november 15., kedd 09:50

Az Apple azt vizsgálja, hogy miként tudna belépni az digitális szemüvegek igen kockázatos, ugyanakkor nagy haszonnal kecsegtető piacára. Az mindenképpen a kísérlet mellett szól, hogy az iGlasses név lenne az Apple eddigi legjobb szójátéka.

Valószínűleg nem egy teljesen önálló termék jön létre, hanem, mint az iWatch óra esetében, egy kiegészítő, melyet az iPhone segítségével kezelhetünk. A Bloomberg informátorai szerint a szemüveg rejtett kijelzőjén jelennének meg információk.

Most még csak kísérleti fázisban van a projekt, és az Apple nem rendelt olyan mennyiségű alkatrészt, amely a tömeges gyártás beindítására utalna. Ez alapján a szemüveg valószínűleg csak 2018-ban kerül a boltokba, feltéve persze, hogy egyáltalán piacra dobják.

A virtuális és kiterjesztett valóság témájában az Apple igencsak lemaradt a riválisai mögött. Még ha nem is mondhatjuk azt, hogy a Google Daydream lenne a virtuális valóság csimborasszója, vagy hogy a Microsoft Hololens a kiterjesztett valóság non plus ultrája, a két rivális már most sok tapasztalattal rendelkezik ezeken az új területeken, és előkészítik a terepet a jövőbeni fejlesztésekhez. De említhetnék az Oculusszal a játékipar felé mozduló Facebookot is, vagy a közösségi média új szupersztárja, a Snap kamerás Spectacles szemüvegét is, amely a csevegőapp kiegészítőjeként működik. 

Sokan egyetértenek abban, hogy az Apple-nek szüksége lenne egy újabb nagy dobásra. Legutóbbi húzása, az iWatch nem lett óriási siker, és a kaliforniai vállalat nagyon leragadt az okostelefonoknál és a tableteknél, gyakorlatilag az iPhone sikerétől függ a jövője. 

Rovatok