Index Vakbarát Hírportál

Az Indexszel is beszélgethet a Viberen

2016. november 30., szerda 15:05 | aznap frissítve

A Viber csevegőappból közösségi médiává szeretne válni, és az átváltozásban segíti az Index is. Ezentúl a nyilvános fiókunkat bárki követheti, és nemsokára lesz botunk is, ami személyre szabott híreket kínál.

Manapság mindenki csevegőplatformot épít, szinte minden mellé csomagolnak egy csetprogramot. Erre talán a legjobb példa az Evernote, amivel jegyzetelni lehet, sőt lassan más fél éve csetelni, de úgy, mintha 1999-ben lennénk, és szakadna az ISDN-vonal az IRC-kliens alatt.

Akik a fenti bekezdésből alig értettek valamit, na, azok használják leginkább a Vibert, amely nagyon népszerű a fiatalok körében, akik még nem is léteztek az okostelefonok előtti kőkorszakban.

Magyarországon a Viber állítása szerint 1,8 millióan csetelnek ezzel a programmal legalább heti rendszerességgel, és most már az Indexet is követhetik itt, sőt nemsokára beszélgethetnek velünk.

Ugyanis elindult a Viber nyilvános csevegés funkciója, és az Index az elsők közt nyitott ilyen fiókot. Ezt a címen is megtalálja, vagy a Viber alkalmazásban így:

Esetleg a fenti fotón látható QR-kóddal is próbálkozhat, ha egy QR-kód olvasó szoftverrel lefotózza, akkor a mobiltelefonra telepített Viber rögtön megtalál minket!

A kedvenc csevegőhálózatán a legjobb híreinket is megtalálja, személyes érdeklődésre szabottan. Nem sokára lesz csevegőrobotunk is, ez fog válaszolni a Viberen feltett kérdésekre, és higgyék el, vele nem akarnak majd trollkodni.

A Viber hazánk második legnépszerűbb csetrendszere a Facebook Messenger után, nagyjából 3,8 millió magyar regisztrációval. Világviszonylatban azonban 800 milliós közönség célozható meg a rá épülő szolgáltatásokkal. 

A nyilvános fiókok segítségével vállalkozások, ismert márkák és sztárok kapnak lehetőséget arra, hogy kapcsolatba tudjanak lépni a vevőikkel, rajongóikkal, olvasóikkal. Ehhez már több hazai márka csatlakozott, például  a Sziget, a Telenor, a NoSalty, a Profession.hu, a Borháló és a Netpincér. A Viberen megvalósított szolgáltatások nagyon változatosak: a felhasználók kereshetnek márkaboltot, típus vagy alapanyagok alapján recepteket, friss híreket vagy megadott témákat, de rendelhetnek maguknak bort és ebédet is.     

Persze a csevegés akkor lesz igazán pörgős, ha a fiókot robotok kezelik. Az Index.hu robotját például a Talk-a-bot nevű startup fejleszti ki, nekik köszönhetően tudunk majd személyre szabott hírajánlókat küldeni az érdeklődőknek.

A bot december elején áll majd szolgálatba, de addig is elindult a nyilvános fiókunk, ahol nem csak a legfontosabb híreket és a legérdekesebb híreket osztjuk meg, de a szerkesztőség életébe is bele lehet kíváncsiskodni. Délután kettőkor éppen Sixx kolléga és Sajó Dávid veszekedtek itt az új Wellhello-filmről, de az is kiderül, hogy kivel csinálnak éppen tévéinterjút a szerkesztőség egyik eldugott sarkában.

Tehát, még egyszer: ide kattintva érheti el az Index Viber chatjét!

Rovatok