Index Vakbarát Hírportál

Túlterheléses támadások résztvevőit kapták el

2016. december 13., kedd 18:49

Összesen 34 embert, köztük tinédzsereket tartóztattak le egy nemzetközi rendőri akcióban, írja a BBC. A művelet kimondottan a masszív túlterheléses támadások (DDoS) elkövetőit célozta meg.

A letartóztatások december 5 és 9 között zajlottak, összesen 13 országban intézkedtek a rendőrök. 12 gyanúsítottat Angliában fogtak el, ezt a Nemzet Bűnügyi Ügynökség (NCA) bonyolította le, akik elmondták, az akcióban a Netspoof nevű program felhasználóira fókuszáltak. A letartóztatások után egyelőre csak egy skót férfi ellen emeltek vádat.

A nemzetközi összefogás részeként egy amerikai ellen is vádat emeltek, aki egy San Franciscó-i chatoldalt bénított meg. A 26 éves férfi akár 10 évet is ülhet majd. Az FBI egyik illetékese elmondta, a masszív túlterheléses támadásokat a kezdőktől a profi hekkerekig mindenki használja. Az akciókkal nemcsak az a céljuk, hogy a profikat elfogják, hanem a fiatalokat is el szeretnék rettenteni attól, hogy erre az útra lépjenek.

Rovatok