Index Vakbarát Hírportál

Feltalálták az életmentő szalagkorlátot

2016. december 18., vasárnap 21:03

Egy dél-koreai cég újfajta útszegélyező korlátot fejlesztett, hogy ezzel óvja az autósok életét.

A szalagkorlát célja alapvetően az, hogy megóvja az autósokat a szakadékba zuhanástól, kisodródástól, illetve az úthoz nem tartozó részekkel való érintkezéstől. A szalagkorlátnak nagy hátránya, hogy ha nagy sebességgel, rossz szögből hajtanak beléjük, az sok esetben nemhogy megvédi, hanem egyenesen megöli a sofőröket.

A dél-koreai ETI új fejlesztéséhez műanyag hordókat használnak. Ilyesmikkel már korábban is kísérleteztek, de azok a hordók fémből készültek, így nem volt életbiztosítás velük ütközni. A fémrudak közé telepített műanyag hordók viszont direkt azzal a céllal készültek, hogy ne rongálják meg az autót és az utasokat.

Feltalálták az életmentő szalagkorlátot

Ahogy a videón is látható, ütközésnél a fémkorlátok ereje elnyeli a kinetikus energiát, a műanyag hengerek pedig elfordulnak a tengelyük körül - vagyis követik a jármű irányát, így elősegítve, hogy a kocsi ne pördüljön meg. A műanyag alkalmazásával az autóban keletkező károk is csökkenthetők.

Rovatok