Index Vakbarát Hírportál

Új flottát kapott a Google-féle Waymo robotsofőrje

2016. december 20., kedd 08:34

Elkészült az a 100 darab Chrysler Pacifica, amely 2017 elején csatlakozik a Google-féle önvezető autós cég, a Waymo flottájához.

A Google már évek óta fejleszt önvezető autókat az X nevű kísérleti kutatórészlegén, december közepén döntöttek úgy, hogy külön egységbe, az anyacég Alphabet alá szervezik ki a projektet. Ezzel együtt – sőt valójában már valamivel korábban – a hangsúly is eltolódott a saját autó fejlesztéséről az együttműködések irányába.

John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója a cég megalakulása után azt mondta, nem jobb autókat, hanem jobb sofőröket akarnak fejleszteni, vagyis az autógyártásban már nagy rutinnal rendelkező autógyártókra bíznák magának az autónak a gyártását, ők inkább csak az önvezető képességeket biztosító hardveres és szoftveres turbózásért lesznek felelősek. Ennek szellemében a Google és a Fiat Chrysler már májusban bejelentette, hogy közösen fognak önvezető autót fejleszteni.

Bár a Google/Waymo mögötti önvezető autós kilométerek nagy részét Lexus RX-ek tették meg, már korábban is teszteltek néhány Pacificát is. A két cég mérnökei viszont most már együtt is dolgoztak, hogy szorosabban integrálják az autóba az önvezető képességeket, ami elsősorban azt jelentheti, hogy a szoftvert adatokkal ellátó szenzorok nem utógondolatként kerültek az autóba, hanem már a tervezéskor számoltak velük.

A két cég közötti együttműködés azonban még ennél is tovább mehet:a Bloomberg korábban azt írta, hogy a közös flottával önvezetős autómegosztó szolgáltatást is terveznek. Ezzel közvetlen konkurenciát jelenthetnének az Ubernek, amely szintén ilyesmiben gondolkodik, bár éppen az ellenkező irányból, a hagyományos sofőrökre épülő autómegosztástól érkezne el az önvezető flottáig.

Rovatok